Kultúra

Dirk Gerkens: Nem kapunk megrendeléseket senkitől

A TV2 vezérigazgatója leszögezte, nem megy sehová, hiába lehetett erről olvasni a napokban, jól érzi magát. Komoly tervei vannak a céggel, még ha ez szerinte szúrja is a versenytársak szemét.

A Világgazdaságnak adott interjújában arról is beszélt, látják, hogy csökken az érdeklődés a zenei tehetségkutatók iránt (lásd: Star Academy), „a televíziózás esetében is előfordul, hogy valami nem jön be”, mondta.

A közéleti műsoraik szerinte függetlenek, nem kapnak feladatokat vagy megrendeléseket senkitől, azzal foglalkoznak, amit jónak látnak.

Folyamatosan vásárolja a cégcsoport az újabb és újabb csatornákat, Gerkens arról beszélt, ő mindig is az erős portfólióban látta a kiugrás lehetőségét. Bejelentette: október végén elindítják a Humor+ csatornát, mert „a piac nagyon várt egy új comedytévét.”

De azt mondta: „ezzel erre az évre be is fejezzük az építkezést, bár ki tudja!”

Azzal kapcsolatban nem tesz elhamarkodott döntést, hogy mikorra lehet piacvezető a TV2. Azt még elmondta:

Annál sokkal kevesebb állami hirdetési megrendelés érkezik, mint amennyit a többség gondol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik