Kultúra

Velencei Filmfesztivál: Mel Gibson egy évtized után új rendezéssel tért vissza

A seregszemlén debütált az új háborús filmje, amelynek sajtótájékoztatóján Gibson a produkció forgatásáról is mesélt.

Mel Gibson, aki rendezőként utoljára 2006-ban az Apocalypto című filmet jegyezte, ezúttal egy második világháborús hősről, a vallási okokból a fegyveres szolgálatot elutasító Desmond Doss helytállásáról forgatott filmet. A Hacksaw Ridge című háborús dráma (előzetes itt) főszerepét a korábban Pókembert játszó Andrew Garfield kapta.

Gibson a produkció velencei sajtótájékoztatóján Garfield pókemberes szerepére utalva Doss keresztény hite táplálta hősiességét össze is vetette egy képregényhősével:

Desmond egy nálánál nagyobb hatalomnak tulajdonította tetteit. Egy igazi szuperhős és egy képregényhős között pedig az a különbség, hogy az igazi szuperhősök nem viselnek Spandexet.

– idézte a rendezőt a The Guardian. A 2006-ban elhunyt Desmond Doss ún. Hetedik napi adventista volt, aki nem volt hajlandó fegyvert venni a kezébe, de felcserként olyan rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot az okinavai csatában, amiért elsőként a lelkiismereti okból nem harcolók közül Becsület Érdeméremmel, a legmagasabb rangú amerikai háborús kitüntetéssel jutalmazták helytállását.

Andrew Garfield mint Desmond Doss a Hacksaw Ridge című filmben. Fotó: Cross Creek Pictures
Andrew Garfield mint Desmond Doss a Hacksaw Ridge című filmben. Fotó: Cross Creek Pictures

Gibson hangsúlyozta, hogy rendezőként főként Doss mélyen vallásos hite foglalkoztatta, amit nagyon inspirálónak talált:

Bátor és erős meggyőződésű ember volt. Ha valaki csupán a hitével felvértezve indul a csatába, ahogy a japánok nevezték, az ‘acélesőbe’ – a tüzérségi tűzbe és véres küzdelembe -, valóban erős hite kell legyen.

Az okinavai csata a Rjúkjú-szigetek egyikén, Okinaván zajlott le a második világháború végén. A legnagyobb partraszálló hadművelet volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amelyben a japánok és az amerikai csapatok is hatalmas veszteségeket szenvedtek. Desmond Doss végül több, mint hetven ember életét mentette meg.

A rendező, aki az öt Oscar-díjjal kitüntetett A rettenthetetlenben és a három Oscarra jelölt Apocalyptóban is bemutatta, hogy mestere a csatajelenetek ábrázolásának, a Hacksaw Ridge forgatásának technikai szempontjairól elmondta: véleménye szerint az a fontos, hogy a néző végig tisztában legyen a stratégiával és követni tudja a történéseket, mert különben elfordul a figyelme. Hiába kaotikus a csata látványa, pontosan azokat a részleteket kell megmutatni, amelyekett a nézőnek látnia kell a jelenetből.

Gibson a 2006 utáni pályafutása buktatóira emlékezve elismerte, hogy akkoriban bizony “nagy visszalépésre” kényszerült. Az Apocalypto forgatását követően a színész-rendező előbb ittas állapotban antiszemita szavakkal illetett egy rendőrt, majd 2010-ben az akkori élettársával, Oksana Grigorievával való veszekedéséről nyilvánosságra került felvétel is tovább rontotta a megítélését.

Forrás: The Guardian via MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik