Kultúra

Díjat nyert a Hajnali láz a szerelmesfilmek nemzetközi fesztiválján

Gárdos Péter kapta a legjobb rendezőnek járó elismerést a Bulgáriában megrendezett különleges seregszemlén.

Magyar sikerrel zárult a szerelemesfilmek seregszemléje a Fekete-tenger partján a hétvégén. Gárdos Péter nyerte a legjobb rendező díját a Várnában megrendezett nemzetközi filmfesztiválon a Hajnali láz (előzetes itt) című romantikus produkciójáért.

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a Love is Folly (A szerelem bolondság) címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. A seregszemle évről-évre mintegy kilencven játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt. Idén 24. alkalommal, augusztus 26 – szeptember 4. között rendezték meg a várnai filmfesztivált, mely Bulgária jeles kulturális eseménye.

Gárdos Péter (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire) legutóbbi filmjében saját szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni akarás megható és csodálatos példázata.

A Hajnali láz főszerepeit Schruff Milán és a ragyogó ifjú tehetség, Piti Emőke alakítják. A további szerepekben Kovács Lehel, Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, valamint két svéd színész Roger Strom és Anna Ascarate látható. Az idős édesanyát Izrael egyik vezető színésze, Gila Almagor kelti életre.

A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent szerelmes regényt a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, világsiker lett, és mindeddig harminc nyelvre fordították le. A megfilmesítés a Tivoli Filmben készült svéd és izraeli partnerekkel, producere Szekeres Dénes volt. Seregi László operatőr, Pacsay Attila zeneszerző és Horgas Péter látványtervező volt Gárdos alkotótársa a film elkészítése során.

Gárdos Péter filmje korábban elnyerte a legjobb játékfilm díját dráma kategóriában a kaliforniai San Joséban megrendezett Cinequest filmfesztiválon.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik