Gárdos Péter valamivel több mint tíz éve dolgozik azon, hogy Hajnali láz című regényéből végre elkészíthesse a filmadaptációt szülei megismerkedésének történetéből. A film alapjául szolgáló regény óriási sikert aratott szerte Európában, sőt a tengerentúlon is, emellett az idei Londoni Könyvvásár legfontosabb regényének tartották, a kötet külföldi jogaiért a világ vezető kiadói versengtek. A regény tehát egyértelmű siker, de hogy teljesít a film?
Történetesen azon szerencsések egyike vagyok, akiket Gárdos Péter tanított a főiskolán forgatókönyvírásra és rendezői alapismeretekre. Szerettem az óráit, kemény, kompromisszummentes de inspiráló személyiségként ismertem meg, aki legalább annyira tudta lelkesíteni az embert egy-egy filmterv kapcsán, mint amilyen keményen kritizálta is néha azokat. Egy ideig azt hittem, hogy ezt a fajta fegyelmet csak rajtunk, diákokon alkalmazza, de apró jelekből és persze filmjeiből feltűnt, önmagával is nagyon szigorú ember. Ez a fajta szigor csak azoknak adatik meg, akik pontosan tudják, hogy mit miért akarnak csinálni, akik elég határozottak és elszántak ahhoz, hogy több mint tíz évet belefektessenek egy film elkészítésébe.
A Hajnali láz tipikusan az a film, aminél kifizetődik a belé fektetett energia. Könnyen eshetne abba a csapdába, hogy túlságosan személyes hangon szólítja meg a nézőit, ezzel eltaszítva nézőit az egyébként nagyon is átélhető helyzetektől. Gárdos filmje szerelmes film de nem a hollywoodi értelemben. Megvannak persze a műfajra jellemző panelek és dramaturgiai pontok, amelyeknek meg kell történniük, hogy bizonyos helyzetek megteremtődjenek. Ezen a ponton kell viszont még egyszer hangsúlyozni, hogy a film Gárdos Péter szüleinek megismerkedésének története. Erre szokás azt mondani, hogy a “film megtörtént eseményeken alapul“. Igen, nyilván nem minden történt pont úgy és pont akkor ahogy a filmben, viszont az adaptáció működik. Kedves, vicces, de őszinte szerelmi történet. Már amennyire egy holokauszt-túlélőket kórházi környezetben főszerepeltető filmtől elfogadjuk, hogy kivételesen nem azon van a fókusz, hogy a főszereplők holokauszt-túlélők, mert a történet szempontjából ez lényegtelen is.
A több ország koprodukciójában készülő film (Svédország, Magyarország, Izrael) legerősebb eleme a szereplőgárda. A főszereplők (Piti Emőke, Schruff Milán) lenyűgözőek. Nincs egy hiteltelen pillanatuk, nem manírosak és egyáltalán nem “túlvezéreltek”. A néző benyomása, hogy Gárdos keményen fogta ugyan őket, de a lehető legjobb karaktereket találta meg, akik könnyedén tudtak azonosulni a szerepükkel. A casting többi része is legalább olyan erős, mint a főszereplők, noha Kovács Lehel és Petrik Andrea játéka helyenként kilóg a többieké közül, nem hitelességben, hanem intenzitásban. Karaktereik eleve olyan szenvedélyesre vannak írva, hogy nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt, ennek kiküszöbölésére pedig olyan, mintha direkt a szélsőségek irányába lennének rendezve. A karakterek közötti dinamika is szélsőséges ennek megfelelően, de ez nem sok helyen zavaró, pedig Piti és Schruff játékához képest Kovács és Petrik néha manírosabbnak hatnak. Összességében négyesük mégis kifejezetten jól működik még akkor is, ha főleg csak a két szerelmes találkozik egymással a filmben, leszámítva néhány jelenetet. A szerelmesek barátai ugyanis tekinthetőek egyfajta lelkiismeretet, önbizalmat és félelmeket megtestesítő projekcióknak és elsősorban valahol ők mozdítják előre a szereplőket. Máté Gábor és Gyabronka József a szerelmesek orvosai szerepében helyt állnak és hozzák a jóságos, de szigorú orvos karaktereket. Máté Gábor és Scruff Milán ráadásul nagyon szépen működnek egymás mellett. Egy bensőséges apa és lázadó fia-szerű kapcsolatot vázol fel a film.
2015-ben bátor vállalás fekete-fehér filmet forgatni, mégis jól áll az egésznek ez a nosztalgikus lassúság, ami a vágást, a zenét és a történetmesélést is egyaránt jellemzi. A helyszínek egy része itthon, másik része Svédországban forgott, és szép korrajzzal mutatják be a háború utáni állapotokat. Lassan folydogál előre a történet, de közben aprólékosan bontja ki a karaktereket és a történet összetettségét, nem beszélve a mellékszereplők önálló apró történetszálairól. Az egész sztori egyébként egy visszaemlékezésre épül, mintha a jelenben, a filmkészítő által tartott kamerába mesélne el egy történetet az egyik szereplő. A narráció működik és jót is tesz bizonyos helyeken a történetet előregördítendő, de semmi szükség, hogy lássuk is a narrátort, ahogy a jeruzsálemi piacon dolgokat vesz, ráadásul színesben.
Összességében egy nagyon érzékeny filmről beszélünk, amiben nagyon sok szív van. Ahogy a rendezésen, úgy a színészi játékon is látszik az az elszántság, amit a filmbe fektettek. Sajnos el fogja lopni a show-t a közelgő Star Wars: Az Ébredő Erő, de aki teheti mindenképpen váltson jegyet az év egyik legszebb szerelmes filmjére is!
Hajnali láz, 2015 – fekete-fehér, magyar-svéd-izraeli dráma 8/10
