Kultúra

Ma kezdődik az idei BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál

A seregszemle programjában fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmeket vetítenek Budapesten és vidéki, valamint határon túli helyszíneken.

A ma induló és szeptember 4-ig tartó 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál vetítéseinek Budapesten a Puskin mozi, az Örökmozgó, a Corvin Club, a Trafik és a Fészek Klub ad otthont, emellett pedig Sopronban, Szolnokon, Érsekújváron, Nagyváradon és Ungváron is tartanak vetítéseket – közölték a szervezők.

A nemzetközi zsűribe ezúttal Nadja Bakuradze orosz-izraeli kísérleti filmes mellett Christian Inaraja Genís grafikusművész, illusztrátor kapott meghívást. Mellettük a magyar képviselő Koncz Teréz kreatív producer és rendező lesz, Wolfgang Leis állandó zsűritag pedig a nemzetközi zsűri koordinátora. Ők döntenek arról, hogy ki kapja a fesztivál három fődíját, a hét kategória díjat, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanács által felajánlott kétszer 500 ezer forintos különdíjat, amelyet a legjobb magyar animációs, illetve fikciós filmnek ítélnek oda.

Tavaly után ismét kiosztják a Sziget Kft. felajánlásában azt a hetijegyet, amely egy három fős ministáb részére nyújt belépést és forgatási engedélyt a 2017-es Sziget fesztiválra.

Busho
Busho

A versenyprogramban John Hurt angol színész vagy épp Ridley Scott angol rendező fémjelezte produkciók mellett látható lesz a legjobb animációs rövidfilm kategóriában Oscar-díj jelölést kapott orosz We Can’t Live Without Cosmos című alkotás vagy a rövidfilm kategóriában szintén Oscar-jelölést kapott osztrák Patrick Vollrath munkája, az Everything Will Be Okay (Alles wird gut). Mindezek mellett bemutatkozik Kis Hajni Szép alak című rövidfilmje is, amelyet nemrégiben jelöltek a 2016-os diák-Oscar-díjra (Student Academy Awards) a legjobb idegen nyelvű narratív film kategóriában.

A versenyfilmeket a korábban megszokott módon, a három nap alatt 15 egyórás blokkban tekinthetik meg az érdeklődők a Puskin Mozi Amarcord termében, majd esténként az ismétlő vetítéseken a Corvin Clubban. A versenyprogram, valamint az abból kimaradt, de kiemelkedő alkotásokat tartalmazó információs vetítések mellett ismét megrendezik a szombati magyar panoráma napot a Puskin moziban, valamint az Európai Filmdíjak előző évi rövidfilmes kategóriájának valamennyi jelöltjét is levetítik a közönségnek.

A fesztivál zenei részlegét kedden a Blue Cold Jalapenos zenekar nyitja, csütörtökön a Trafik Klubban a Zseton Pityu and the Cash lép fel, zárásként pedig a Zsuzsi Mosolyog zenekar ad koncertet.

Forrás: Busho, MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik