Kultúra

Imádják a magyarok A kis kedvencek titkos életét

Ezt bizonyítja az aktuális bevételi toplista, amelynek trónjáról az ünnepi hétvégén sem lehetett letaszítani az animációs filmet.

Azóta, hogy augusztus 4-én bemutatták, A kis kedvencek titkos életével nem tudnak mit kezdeni a rivális produkciók a hazai box office mezőnyben, ugyanis a mostanáig már 596 millió forint termelő animációs film megállíthatatlanul uralja a toplistát. A pozícióját a múlt héten újabb 76 millióval megerősítő alkotással szemben még a 45,8 millió forinttal szépen nyitó Haverok fegyverbennek sem volt esélye, így az akcióvígjáték csak a második helyig tudott felkapaszkodni. Az egy hete még ezüstérmes Rossz anyák 43,9 millióval a harmadik, míg a dobogóról leszoruló Öngyilkos osztag 29 millióval a negyedik helyen zárt.

Csupán a középmezőnybe tudta beverekedni magát a múlt hét másik két premierfilmje: a teljesen feleslegesen készült új Ben-Hur és az Elliott, a sárkány, amelyek közül az előbbi 18,7 millióval az ötödik, míg tőle alig 400 ezer forinttal lemaradva az utóbbi a hatodik pozícióig jutott. A három új toplistásnak hála negyedikből hetediknek esett vissza a 14,3 milliót gyűjtő A zátony, amelyet a korábban magát az élre verekedő Jason Bourne követ, már csak 7,7 millióval. Az akcióthrillertől csupán 600 ezer forintnyira a kilencedik helyen tanyázik az ugyancsak hármat rontó Jégkorszak: A nagy bumm, mialatt a listát aktuálisan a legutóbb még hetedik helyezett Amikor kialszik a fény zárja 4,1 millió forinttal.

Néhány hét leforgása alatt csúnyán visszaesett a korábbi éllovas Jason Bourne. Fotó: Universal Pictures
Néhány hét leforgása alatt csúnyán visszaesett a korábbi éllovas Jason Bourne. Fotó: Universal Pictures

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az elitben az utolsó három pozícióból kieső Star Trek: Mindenen túl, Mike és Dave esküvőhöz csajt keres és a Szellemirtók című produkciót sem. A csütörtöki premierek közül pedig Micsoda spanyol éjszaka! című spanyol vígjáték, A játszma című brit sci-fi akciófilm, illetve Szex, mámor, rock’n’roll című belga dráma nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (augusztus 18. – augusztus 21.):

1. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi nézőszám: 56 466 néző. Hétvégi bevétel: 76,0 millió forint. Össznézőszám: 448 026 néző. Teljes bevétel: 596,2 millió forint.
2. Haverok fegyverben – Hétvégi nézőszám: 33 245 néző. Hétvégi bevétel: 45,8 millió forint. Össznézőszám: 33 245 néző. Teljes bevétel: 45,8 millió forint.
3. Rossz anyák – Hétvégi nézőszám: 31 864 néző. Hétvégi bevétel: 43,9 millió forint. Össznézőszám: 111 664 néző. Teljes bevétel: 147,9 millió forint.
4. Suicide Squad – Öngyilkos osztag – Hétvégi nézőszám: 20 173 néző. Hétvégi bevétel: 29,0 millió forint. Össznézőszám: 210 722 néző. Teljes bevétel: 300,8 millió forint.
5. Ben-Hur – Hétvégi nézőszám: 12 134 néző. Hétvégi bevétel: 18,7 millió forint. Össznézőszám: 12 134 néző. Teljes bevétel: 18,7 millió forint.
6. Elliott, a sárkány – Hétvégi nézőszám: 13 844 néző. Hétvégi bevétel: 18,3 millió forint. Össznézőszám: 13 844 néző. Teljes bevétel: 18,3 millió forint.
7. A zátony – Hétvégi nézőszám: 10 185 néző. Hétvégi bevétel: 14,3 millió forint. Össznézőszám: 41 681 néző. Teljes bevétel: 58,7 millió forint.
8. Jason Bourne – Hétvégi nézőszám: 5 193 néző. Hétvégi bevétel: 7,7 millió forint. Össznézőszám: 104 840 néző. Teljes bevétel: 149,4 millió forint.
9. Jégkorszak: A nagy bumm – Hétvégi nézőszám: 5 188 néző. Hétvégi bevétel: 7,1 millió forint. Össznézőszám: 314 120 néző. Teljes bevétel: 419,9 millió forint.
10. Amikor kialszik a fény – Hétvégi nézőszám: 2 873 néző. Hétvégi bevétel: 4,1 millió forint. Össznézőszám: 88 155 néző. Teljes bevétel: 116,4 millió forint

Ajánlott videó

Olvasói sztorik