Kultúra

Még mindig az Öngyilkos osztag a sláger az amerikai mozikban

Az akciófilmet a hétvégén a Haverok fegyverben, a Ben-Hur és a Kubo és a varázshúrok kóstolgatta, de lenyomnia egyiknek sem sikerült.

Ahogyan az idén a Batman Superman ellen esetében is történt, egyelőre az Öngyilkos osztag is jól tartja magát az Egyesült Államokban – méghozzá olyannyira jól, hogy immár zsinórban harmadik hete vezeti az amerikai bevételi listát. A globálisan máris 572 millió dollárnál tartó produkció ezen a hétvégén 20,7 millió termelt, amely ugyan nem egy nagy teljesítmény, azonban a 15,3 millióval továbbra is a második helyen végző Sausage Party, illetve az új kihívók ellen még éppen elég volt a trón megtartásához. A premierfilmek közül a Haverok fegyverben kezdett a legjobban: 14,3 millióval bronzérmesként debütált, míg a Kubo és a varázshúrok című animációs kalandfilm 12,6 millióval negyedik, az új Ben-Hur pedig 11,3 millióval ötödik lett az első hétvégéjén.

Hála az újonnan érkezőknek, a dobogó legalsó fokáról a középmezőnybe kényszerült az Elliott, a sárkány, amely alig 20 ezer dollárral maradt csak el a Ben Hur feldolgozásának nyitóbevételétől. Mögötte a hetedik helyen a csupán két pozíciót rontó Rossz anyák tanyáznak 8,1 millióval, miközben a 7,9 millióval nyolcadikként befutó Jason Bourne a hét veszteseként négyet is bukott a múltkori helyéhez képest. Hatodikból kilencediknek esett vissza A kis kedvencek titkos élete 5,7 millióval, a listát pedig aktuálisan az egy hete még nyolcadik Florence – A tökéletlen hang zárja gyengécske 4,3 millió dollárral.

Figyelembe véve, hogy a hétvégén nem szedett össze túl sokat a Suicide Squad, eléggé valószínű, hogy legközelebb már nem a szuperbűnözők lesznek az éllovasok, hiszen a héten a Jason Statham neve fémjelezte A mestergyilkos: Feltámadás (előzetes itt) és a Vaksötét című horror is meg fog érkezni a tengerentúli mozikba.

A teljes hétvégi USA TOP 10 (augusztus 19. – augusztus 21.):

1. Suicide Squad – Öngyilkos osztag – Hétvégi bevétel: $20,7m. Összbevétel: $262,2m. Gyártási költség: $175m.
2. Sausage Party – Hétvégi bevétel: $15,3m. Összbevétel: $65,3m. Gyártási költség: $19m.
3. Haverok fegyverben – Hétvégi bevétel: $14,3m. Összbevétel: $14,3m. Gyártási költség: $40m.
4. Kubo és a varázshúrok – Hétvégi bevétel: $12,6m. Összbevétel: $12,6m. Gyártási költség: $60m.
5. Ben-Hur – Hétvégi bevétel: $11,35m. Összbevétel: $11,35m. Gyártási költség: $100m.
6. Elliott, a sárkány – Hétvégi bevétel: $11,33m. Összbevétel: $42,8m. Gyártási költség: $65m.
7. Rossz anyák – Hétvégi bevétel: $8,1m. Összbevétel: $85,8m. Gyártási költség: $20m.
8. Jason Bourne – Hétvégi bevétel: $7,9m. Összbevétel: $140,8m. Gyártási költség: $120m.
9. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi bevétel: $5,7m. Összbevétel: $346,7m. Gyártási költség: $75m.
10. Florence – A tökéletlen hang – Hétvégi bevétel: $4,3m. Összbevétel: $14,4m. Gyártási költség: $19m.

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik