A Sausage Party című mozi még közel sincs kész, amerikai bemutatóját is csak augusztusra tervezik – magyarról meg egyelőre nem is tudni, és akkor itt jelezném is a magyar filmforgalmazóknak, hogy remélem, nem hagyják parlagon ezt a fergeteges elmebajt. Ugyanakkor a most zajló SXSW fesztiválon már megmutattak a közönségnek egy nem egészen kész verziót a nyolc éve készülő animációs filmből, és ez alapján valami bődületes marhaságra számíthatunk, a legjobb értelemben. Az alap felvetés a következő: mi lenne, ha az élelmiszerek élő, érző, értelmes lények volnának. Már amennyire értelmes lehet valami, ami pont olyan, mint az emberek: káromkodnak, szexelnek, néha még rasszisták is. Sőt, ami a legjobb: egy nagy, egyetemes vallást követnek mind, melynek istene a vásárló, a cél pedig, hogy az ételek kiválasztottakká lehessenek – azaz anyu hazavigye őket a nagybevásárlásnál – és eljuthassanak a „great beyond”, azaz kb. a „nagy mindenekfeletti” állapotba, ami az ő értelmezésükben kb. a mennyország. Édes kis kitekert valláskritika, hogy ugyebár fogalmuk sincs, hogy a megvásárlásból előkészítés, meghámozás, megfőzés és megevés lesz, ami, ha az étel szempontjából nézzük a dolgot, elég horrorisztikus élmény. Erről szól a 18+ trailer is, a film meg, a beszámolók alapján még ennél sokkal több mindenről, és, ahogy a Deadline fogalmaz, nagyjából minden pillanatban történik valami, ami vagy kiborít, vagy létük legmélyéig megsért majd pár nézőt. Azaz: előre várjuk.
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 19:05 Példátlan természetkárosítás Cegléden: 200 ezer forint értékű védett növényt ástak ki és loptak el
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
