Néha nem is értem, miért készülnek egyáltalán animációs filmek (ráadásul kifejezetten animációs filmeket gyártó stúdiók jóvoltából), hiszen a 2000-es évek olyan trendeket diktálnak, hogy szinte lehetetlen minden igényt kielégíteni:
- A 3 és 15 éves gyerekek számára is szórakoztató legyen
- Keveredjenek benne a vicces és drámai részek
- Tartalmazzon minél több cuki szereplőt, akiket aztán a gyermek akarjon a tolltartóján viselni
- Hívja fel a figyelmet az elfogadásra, a szeretetre, a barátságra és más egyetemes értékekre
- Minél több popkulturális utalás és kiszólás színesítse a történetet
És ami a legfontosabb:
- legyen könnyen értelmezhető üzenete a kicsiknek, de
- izgalmas többletjelentése a felnőttek számára is
Főleg utóbbit nehéz megugrani, de azért az utóbbi években mindig volt legalább egy olyan film, amit lehetett dicsérni emiatt. Tavaly ilyen volt az Agymanók, idén pedig a Zootroplis, így elkerülhetetlen, hogy egy új érkezőt is ezekhez mérünk. Főleg a Pixar-filmek jelentenek amúgy is viszonyítási alapot, hiszen boszorkánykonyhájukból nem egy olyan alkotás került ki, amelyek eklatáns példaként szolgálnak, miként is kell a fentebb felsorolt elvárásoknak kimagaslóan megfelelni.
Ellenlábasukon, a Dreamworks-ön kívül azonban az elmúlt időszakban az Illuminati stúdió is úgy döntött, kipróbálja magát ezen a terepen, és a Gru, valamint spinoffja, a Minyonok megmutatta, ők sem teljesen elveszettek. Az igazán nagy dobást azonban mindenki idén várta a stúdiótól, hiszen A kis kedvencek titkos élete egy olyan kedves ötlettel és jópofa trailerrel érkezett, ami miatt rögtön a várós kategóriába került. A legnagyobb félelmem azonban pont az volt, amit az Agymanók előzetesénél is éreztem, hogy hiába zseniális az alapötlet, nehezen tudom elképzelni, hogy azok a részek, amik az előzetest is eladják, miként lesznek feltöltve plusz matériával, hogy az egész film ugyanolyan élvezetes legyen. Az Agymanók aztán rámcáfolt, hiszen minden pillanata tobzódott a kreatív leleménytől.
A kis kedvencek titkos életének trailere is zseniális volt a titokban System of a Dawnt hallgató uszkárral és a hátát az asztali mixerrel masszírozó tacskóval, de féltem, vajon mi lesz a cselekmény a kacagtató gegek között?
Nagyjából annyi, hogy adott egy kiskutya, akinek a gazdája úgy dönt, egy nap új házikedvencet visz haza, az új eb azonban tízszer akkora, és százszor balhésabb, mint a korábbi. Persze a gazdi távozta után azonnal elindul a rivalizálás kettejük között az alfahím szerepéért, aminek végeredménye az, hogy végül mindketten elvesztik nyakörvüket és fél New Yorkon át kalandoznak, hogy végül jól összebarátkozzanak és visszatérjenek szeretett tulajdonosuk lakásába.
Így leírva még kevésbé szeretem a történetet, mert kifejezetten untam, hogy a szereplőknek el kell menni A-ból B-be, hogy C helyszínen keresztül végül valahogyan visszatérjenek A-ba, miközben pajtikká válnak. Nem volt persze igazán nagy baj ezekkel a részekkel sem, csak egy felnőtt számára túl lineáris, kicsit leülő üresjáratokkal tarkítva. Pláne úgy nagy a kontraszt, hogy helyenként meg zseniálisak az olyan kreatív betétek, mint a mini-Führer csatornanyuszi ármánykodása, vagy a szomszéd szobakutya mentőakció-törekvése (egy Mátrixos akciójelenettel megfűszerezve).
Látszik az is, hogy az alkotók hosszú munkaórákat töltöttek saját házi kedvenceik tanulmányozásával, s olyan nüanszokat építettek bele a karakterek személyiségébe, amik mind-mind ismerősek azok számára, akik szintén tartottak valaha kutyát, macskát vagy kanárit otthon. A kis kedvencek titkos életének legnagyobb baja, hogy óhatatlanul összehasonlítgatjuk más filmekkel és az, hogy a cikk legelején említett elvárásokat kevésbé jól szolgálja ki, mint idézett társai. A gyerekek tuti imádják majd, és persze felnőttek számára is remek szórakozás (sokszor nevettem önfeledten), de lehetett volna jobb is, mert az alapötlet predesztinálta volna erre.
Egyetlen dolog volt, amit nehezen viseltem, hogy az Illuminati oldalba bökdösve akarta folyamatosan a tudtomra adni, hogy
Hello, mi vagyunk az a stúdió, amelyik a Minyonokat is csinálta!!!
A film eleve egy különálló sárga fickós kisfilmmel indult, ami végül is nem baj, hiszen rengetegen imádják őket, nem véletlenül kaptak külön spinoffot, de utalás szintjén a filmben is többször előkerülnek. Közhely, de a kevesebb több. Ugyancsak utalás, de az legalább vicces volt, hogy az egyik busz hátoldalán hirdetésként feltűnik a stúdió következő filmjének plakátja.
A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets). Színes, amerikai animációs film, 2016. Értékelés: 7/10.
