Kultúra

Jason Bourne ősz hajjal is agyonver mindenkit

A Paul Greengrass rendezésében készült Jason Bourne talán az év egyik legjobban várt folytatása, amely immár az ötödik részét éli. Az alkotók nem erőltették meg magukat túlságosan a történet írásakor, ezt a hiányosságot kárpótolhatja a látvány, amire viszont egyáltalán nem lehet panasz.

A sztori az, ami gyenge

Ha esetleg nem láttad a korábbi részeket, íme az előzmények:

Jason Bourne egy CIA-ügynök, akit egy szupertitkos program keretein belül képeztek ki, elveszíti a memóriáját az egyik akciója közben. Így tér magához, és három filmen át próbálja összerakni, hogy ki is valójában. Az új filmben sem változott sok minden Jason háza táján, a történet kisebb-nagyobb változtatásokkal, de még mindig önmagát másolja, szinte már nevetséges. Nagyon jót tenne a szériának, ha a néző nem tudná előre, hogy mi fog történni, és ha az akciójeleneteken túl valami új tartalmat is kapnánk. 

Athén, Róma, Berlin, Las Vegas

Az elcsépelt történet ellenére azonban a Jason Bourne nézhető mozi.

Főleg az teszi azzá, ami a sorozat többi tagját is: az akció és a helyszínek. Az eddigi összes film igen változatos helyszíneken forgott, több európai, illetve amerikai jelenet is került bele. Az idei eresztésben is találunk athéni, római, berlini, Las Vegas-i képeket. Ez az, ami igazán feldobja a filmet, például az athéni jelenet, ami azon felül, hogy nagyon mozgalmas, akad benne olyan városkép is, amitől tátva maradt a szám, mintha egy turisztikai imázsfilmet néznénk. Az athéni negyedóra ezen felül is az egyik legerősebb része a filmnek, Bourne és Nicky Parsons (Julia Stiles), aki szintén a CIA-nak dolgozott korábban, egy tömegtüntetésen találkoznak, és itt keverednek üldözésbe. Parsons az, aki felkavarja az állóvizet és ismét új információkat ad Bourne múltjáról.

13867028_1313525281991736_242518629_n

Az akciójelenetek általában nagyon ütősek, repkednek a lőszerek és a hüvelyek mindenfelé, senki se nagyon parázik be attól, ha például hármas gyilkosságot kell elkövetnie. A puszta ökölharcok is mutatósak. Látszik, hogy a költségvetés jelentős része ezekre a jelenetekre ment el, annyi van belőlük, hogy már szinte túlzásnak éreztem. Negatívum azért akad itt is, olyan agyrázó kameramozgást használnak szinte minden jelenetnél, hogy a film végére szabályos szédülés jött rám – ezért is ragadhatja meg a figyelmet annyira az a pár légi felvétel a városokról.

Meglepően sok aktuálpolitikai utalás hangzik el benne, például bármikor szóba jön valamilyen hackerkedés, valahogy mindig elhangzik Edward Snowden neve (akinek története hamarosan saját filmet is kap), ezt nehéz kibírni nevetés nélkül. Ez nem feltétlenül válik a film előnyére, hiszen nyilván nem szánták poénnak, arra pedig teljesen alkalmatlan, hogy realisztikusabbá tegyék vele a történetet. Továbbá belevittek még egy globális céget is a történetbe, ami kísértetiesen hasonlít a legnagyobb közösségi oldalra, természetesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

13838213_1313526608658270_959415096_o

Kevés az érzelem

Akadnak új karakterek, közülük talán a legfontosabb az új ellenséges ügynök, akit Vincent Cassel játszik. Igazán egydimenziós szereplő, akit valamiféle bosszúvágy hajt Bourne ellen. Jó pont, hogy Cassel arcszerkezete annyira érdekes, hogy nem unja meg az ember a végére sem. Szintén új karakter a Tommy Lee Jones által alakított CIA-vezér, róla annyit érdemes tudni, hogy minden áron el akarja hallgattatni Bourne-t, nem nagy spoiler, hogy ő az egyik legnagyobb kópé.

Matt Damon ezúttal nem akkora durranás. Bár az érzéketlennek tűnő ügynök karakterét nem lehet annyira változatosan eljátszani, mégis kicsivel több érzelem az arcán azért elfért volna.

2016-28-7--14-45-54

A Jason Bourne olyan film, amit akkor érdemes megnézni, ha az ember csak egy pörgős akciófilmre vágyik, semmi többre. Amiben jó akar lenni, abban nem rossz, látványos és közepesen izgalmas. A végére természetesen kapunk elvarratlan szálat, ami valószínűleg újabb folytatásra ad majd lehetőséget.

Vetítési időpontokat itt, további információkat itt találsz.

Jason Bourne. Színes, amerikai akciófilm, 123 perc. Értékelés: 6/10

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik