Adott a világ, valamikor az után, hogy vége lett, mégpedig egy jóféle zombiapokalipszis formájában: egy speciális gombafertőzés terjed, nyállal, vérrel és a gomba spóráival, a spórák kitörésének okát azonban nem ismeri senki. A fertőzöttek élnek ugyan, de elvesztették uralmukat a tudatuk felett, plusz ugyebár van ez a dolog az emberi hússal, amelyre folyamatosan éheznek. A kis számú nem fertőzött vagy zárt táborokban él vagy amolyan TWD-stílusban az országot járva próbál túlélni. A sztori előbbiekre fókuszál, a főszereplő egy kislány, aki abban a táborban él, ahová azokat a gyerekeket gyűjtötték össze, akik éhezik ugyan az emberhúst, de képesek voltak épelméjűek maradni, és némi elővigyázatossággal egész emberi életet képesek élni. Melanie is ilyen gyerek, ráadásul géniusznak minősülő IQ-val. A para ott kezdődik, amikor a tábort megtámadják – a most megjelent trailer alapján azonban semmi, de semmi nem lesz olyan, amilyennek egy tipikus zombifilmtől várnánk. Valami egészen briliáns lesz ez a film, és ha hihetünk az IMDb-nek, nem is kell már rá sokat várni: az adaptációt Kiéhezettek címen szeptember 22-én mutatják be a hazai mozik. Itt az első trailer.
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
