Kultúra

Megújítja a forgalmazás támogatását a Filmalap

Az új támogatási rendszerrel a magyar filmek hazai nézettségét kívánják növelni.

5 éves fennállása alkalmából szakmai napot tartott a Filmalap 2016. június elsején Róna utcai székhelyén. A magyar filmszakma jelentős érdeklődésével megtartott rendezvényen a Filmalap ismertette többek között az új forgalmazási támogatását, melynek célja, hogy a magyar filmek hazai nézettségét számottevően növelje.

Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Az újítás kulcsfontosságú eleme az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketing költésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé. Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy Filmalap támogatással készült magyar film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében.

A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni. A szerződések aláírására már a tervezett mozibemutató előtt 6 hónappal sort kell keríteni, így biztosítandó az átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok felépítését és megvalósítását.

Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap által kínált korábbi támogatási eszközök továbbra is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketing költségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók. Változatlanul elérhetőek lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a tv-szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketing pályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap – Nyitókép: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik