Nagyvilág

Dübörög a magyar filmgyártás, kár, hogy üresek a mozik a magyar filmek alatt

A Magyar Nemzeti Filmipar elmúlt öt évéről egészen izgalmas film készülhetne, hiszen volt itt minden. Megbukott magyar filmek, Oscar-díj, előrejelezhető támogatások, na, és persze Andy Vajna.

Hiába a Saul fia nemzetközi sikere és a rengeteg hazánkban forgatott nemzetközi film, ha

a magyarok alig néznek magyar filmeket a mozikban

– írja az mno.hu.

Vajnát öt évvel ezelőtt nevezték ki kormánybiztosnak, akkor, amikor szörnyű állapotban volt a filmtámogatási rendszer. Azóta pedig szinte minden filmes igazolja, hogy a döntésekben a végső szó mindig a Vajnáé. A szervezet pedig körülbelül évi öt milliárdból gazdálkodhat.

Már az induláskor sok filmes szembeszállt a filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal, Tarr Béla szerint a filmalap nem demokratikus, hanem politikai erővel működik.

A filmalap azért felmutathat néhány közösségsikert, például a Liza, a rókatündért vagy az Argo 2-t. Néhány külföldi sikert is bezsebelt, például a Fehér Isten Cannes-ban vagy természetesen a Saul-fia, ami megnyerte a Cannes-i Nagydíjat, az Arany Glóbuszt és az Oscart. Úgy, hogy

csak a filmalap pénzéből készült.

Nem ezek a sikerek az általánosak viszont, a nézőszámok meg sem közelítik a Vajna által beharangozottakat, a legtöbb produkció nemhogy nem nyereséges, még a készítési költség egy részét sem hozza vissza. Kivétel erősíti a szabályt, hiszen a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan 40 ezres nézettségével sokszorosan többet hozott, mint amennyiből készült.

A filmalap működése azonban rengeteg kérdést felvet, például, hogy a támogatottak listáján miért tűnik fel egy-egy producer kiemelkedően sokszor. Természetesen a személyes kapcsolatok a meghatározók. Összességében elmondható, hogy 2011 óta egy stabil rendszer jött létre, csak valami gyökeres változásra lenne szükség, hogy a magyar nézők újra magyar filmeket részesítsék előnyben a hollywoodi szuperprodukciókkal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik