Kultúra

Ryan Phillippe mesterlövészként kerül hatalmas csávába

Az Orvlövész című akcióthriller tévés feldolgozásában, amelyhez megérkezett az első előzetes.

Az idén a legjobb drámasorozatnak járó Arany Glóbusszal kitüntetett Mr. Robot című szériát is készítő USA Network tévés hálózat vágott bele Stephen Hunter regényíró Point of Impact című művéből forgatott 2007-es Orvlövész (Shooter) tévés feldolgozásába, amelyből a lent látható előzetese alapján akár még egy nézhető produkció is kisülhet majd.

Az új Shooter nagyjából ugyanarról fog szólni, amiről az Antoine Fuqua rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével készült akciófilm is: az ebben a változatban Ryan Phillippe által megformált ex-tengerészgyalogos mesterlövészt, Bob Lee Swaggert egy nap megkeresik a hadseregtől, hogy miután a “szakmájában” ő volt a legjobb, segítsen megakadályozni egy az Egyesült Államok elnöke elleni állítólagos merényletet. A háborúskodásból kiábrándult és a napjait magányosan tengető Swagger végül enged a kötelességtudat hívószavának és belemegy a buliba, csakhogy ekkor azt még persze nem tudja, hogy jól rá fogják szedni és az elnök elleni merényletkísérletet úgy állítják majd be, mintha legalábbis ő húzta volna meg a lövést leadó fegyver ravaszát.

Az Omar Epps, Cynthia Addai-Robinson és Tom Sizemore mellékszereplésével készülő Shooter július 19-én fog startolni az USA Network csatornájának műsorán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik