A Trónok harca ötödik évadának utolsó három része olyat csavart az eseményeken, hogy még mindig azt próbáljuk felfogni. Akkora vérzivatarral ért véget az előző évad, hogy felsorolni sem egyszerű az összes elhullottat, és aki él – vagy legalábbis nem láttuk meghalni –, annak sorsa is erősen bizonytalan. Ráadásul, mivel a sorozat időközben szépen túlhaladt a könyvben leírtakon, még a keményvonalas rajongók sem tudhatnak semmit biztosra, az elmúlt hónapokban szárnyra kapott találgatások és teóriák meg nagyjából annyit érnek, mint szegény Havas Jonnak a csók. Így érkeztünk meg a hatodik évad premierjéhez, amely fontolva halad ugyan, de mészárol is, természetesen. Ja és a cicik, azok is visszatértek és akkor most el is mondtam mindent, ami a tisztelt olvasót érdekli, kész is a cikk, aviszontlátásra nézzük helyszínenként, ígérem, nem spoilerezek.
Már a kezdés is pont olyan, amilyen az egész epizód: mint a mesebeli lány, hoz is ajándékot, meg nem is. Az epizód megkegyelmezve a tűkön ülő rajongóknak a legnagyobb kérdéseket tartogató Falnál indul – és még mielőtt valaki spoilert kiáltana, jelzem, hogy ha akarnék, sem tudnék lelőni egyetlen kulcsinformációt sem, ugyanis Westeros ezen részének sorsa még jócskán ködbe vész. Teljesen nyilvánvalóan, mert azt ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy nagyjából a Falnál áll vagy bukik a Trónok harca teljes világának jövője – ennek megfelelően az alkotóknak eszük ágában sincs túl hamar kijátszani a kártyáikat. Intrika övezi Jon és társai sorát, azt pedig már az epizód címe – A Vörös Asszony – előre vetítette, hogy Melisandre fontos szerephez jut: maradjunk annyiban, hogy a misztikum ismét az egekbe hág, és akkora cliffhangert kapunk az arcunkba, mint ide Deres.
Apropó Deres. Mindig öröm látni, hogy öreg cimboráink nem változtak semmit, nos, Ramsay Bolton például pont ugyanaz a szadista állat, akinek megismertük, valami furcsa módon genyaságában van valami eredendően komikus, az évadnyitóban sem tagadja meg önmagát. Neje, a házasságra – és még mi mindenre! – kényszerített Sansa Stark, amikor legutóbb láttuk, épp Theon/Bűzös segítségével próbált elmenekülni az elmebeteg férj és a hazug diplomácia karmaiból, hogy meddig jutnak, azt némi kardcsörgés és vérontás eldönti, ahogy az már csak lenni szokott, mindenesetre nem kellett sokat várni az első adag halálesetig. Szerencsére a havas erdőben még a nem különösebben izgalmasan koreografált harcok is látványosnak hatnak, és a pátosz sem megy az agyunkra még itt az évad legelején. Amellett pedig, hogy Sansa történetszála lehet az évad egyik legfontosabbja, a szereplők közötti kapcsolatok, és külön-külön a karakterek jellemfejlődése is sokat ígér.
Királyvárban, amennyire feltorlódtak az események az ötödik évad végén, most annyira csendben, egészen pontosan csendes sokkban van mindenki. Cersei még túl sem tette magát a szégyenmenet sokkján, már kezdheti a gyászt, Lena Headey pedig olyan szépen hozza a fásult, megtört anyakirálynőt, hogy ha ez így megy tovább, az évad végére kinéz neki egy Golden Globe-jelölés. Ugyanez nem mondható el Natalie Dormerről Margaery szerepében, bár, tegyük hozzá, nem is kap túl sok alkalmat a brillírozásra – ugyanakkor a Királyvárban tomboló vallási mánia és az ott élők, köztük a fiatal királyné erkölcsi fertőjének kontrasztja ígéretes alapanyag, ha a birodalom-szintű harcok nem, ezek a mikro-küzdelmek kínálnak némi izgalmat.
Dorne-ban az a helyzet, hogy, hm, nos, Dorne-ról nem beszélhetek, a forró homokon ugyanis akkorát fordul a világ, hogy arról spoilerezés nélkül beszélni lehetetlen, maradjunk annyiban, hogy a bodycount erősen megugrott a mesés délen. Mereenben cserébe nem történik az égadta egy világon semmi, anyátlanul árválkodik a város, a Tyrion-Varys kettősből is egyetlen gyengécske poént sikerül kicsiholni, el is vált a kép gyorsan a Danyt keresgélő Daario-Jorah kettősre, róluk pedig Danyre, aki ugyebár visszatérve a nullpontra ismét dothrakikkal vándorol, csak éppen most nem önszántából. Jelen állás szerint sok esélye a birodalma kormányzására, vagy a westerosi trónfosztásra nincs, ám tekintve, hogy mégis csak a Sárkányok Anyjáról beszélünk, minimum egy eseménydús mentőakcióra, de leginkább némi sárkánytűzre számíthatunk ezen a vonalon.
Arya Braavosban épp a büntetésből kapott vakság koldussorsát éli, de azért annyira nem kell érte aggódni, tekintve, hogy ez mind a kiképzés része, így némi oktató célú erőszakon túl nagy baja aligha lesz, jön majd a következő próbatétel, aztán egy újabb, és így tovább – míg nővére sorsa Deres megmentése, addig az övé a mindenre kiterjedő bosszú, a kérdés már csak a miként. Az epizód keretes szerkezettel a Faltól indul, és oda is tér vissza, a bizalmatlanság és életveszély légkörébe misztikum vegyül, aztán Melisandre behúzza a következő napokban alighanem mémáradatot indító cliffhangerét, és függöny.
Összességében a nyitó részt látva örömmel konstatálhatjuk, a sorozat pontosan olyan ütni valóan profi rohadék maradt, amilyennek megszoktuk: mutat is, nem is, ad néhány választ, másokat homályban hagy, egyáltalán, egyelőre lassan, ám virtuózul játszik az idegeinken. Az évadnyitóktól megszokott tablószerű eseménytelenség itt is tetten érhető, a széria láthatóan tartalékolja a puskaport, és csak annyit lő el, amennyi az izgalom fenntartásához feltétlenül szükséges. A projekt sikerült, várjuk a következőt, aki még nem látta a nyitórészt, ma este 8-tól pótolhatja az HBO-n, vagy az HBO Go-n bármikor, regisztráció nélkül, ingyenesen. Az epizód után pedig élőben beszéljük ki az eseményeket, erre.
