A Google szerint 400 éve, 1516. április 23-án hunyt el 52 éves korában William Shakespeare. Valójában azért ez a hivatalos halálozási dátum, mert Nagy Britannia a 16. száza elején még nem tért át a Gergely naptárra. Shakespeare halálakor Európa összes többi részén május 3-át írtak. Tehát a pontos évfordulóra még várunk kell néhány napot, de akármelyik időpont is a szimpatikus, mindenképpen van okunk a visszaemlékezésre. Annál is inkább, mert minden idők legismertebb és legsikeresebb drámaírója (de talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, minden idők legismertebb művésze) születésének és halálának évfordulóját csupán néhány nap választja el. A születése pontos dátuma nem ismert, annyi tűnik csak biztosnak, hogy 1564. április 26-án keresztelték. Shakespeare jelentőségéről és hatásáról köteteket írtak.
Darabjai újabb és újabb változatban kerülnek színpadra. Mégis, manapság a legtöbb néző szinte biztosan a filmfeldolgozásokon keresztül találkozik az alkotásaival. Az IMDB szerint 1152 film stáblistáján szerepel szerzőként. Ebből 19 még gyártás alatt van. Ő tartja a legtöbbször filmen feldolgozott szerző Guinness rekordját is. Sőt, bár akkor még nem sejthette, de a házasságának is van filmes vonatkozása. Feleségét ugyanis úgy hívták, mint korunk egyik legünnepeltebb színésznőjét: Anne Hathaway.
Épp ezért arra gondoltam, összeszedem a 10+1 (szerintem) legjobb, vagy legérdekesebb Shakespeare film feldolgozást. A lista természetesen szubjektív, kommentben megírhatjátok a saját kedvenceiteket.
Sok hűhó semmiért (1993)
Kenneth Branagh-t minden idők egyik legzseniálisabb színészének tartom. Filmrendezőként kevésbé egyenletes az életmű, de az biztos, hogy nincs olyan filmje, amit ne lenne érdemes megnézni. Számos Shakespeare feldolgozása közül számomra ez a legkedvesebb. Egy film, amely megvalósítja azt, amit csak az igazán nagyok tudnak, és amiben Shakespeare igazi zsenialitása is rejlik: olyan alkotás, amely mindenki számára befogadható, szórakoztató, ugyanakkor rendkívül sokrétegű, művészi. Gyönyörű képek, nagyszerű sztárparádé (bizonyítva, hogy a brit és az amerikai filmgyártás megengedheti magának azt a luxust – ha akarja –, hogy nem kell kompromisszumot kötnie a színészi kvalitás és az ismertség között), és csodálatos humor.
Nem utolsó sorban Brannagh megmutatta, hogy Shakespeare humora nem valami avítt kultúrtörténeti érdekesség, hanem élő, a mai napig lehet nevetni rajta, ha tehetséggel nyúlnak hozzá. Emma Thompson tüneményes, Denzel Washington főúri. Egyedül talán Keanu Reeves nem találta a helyét. A filmben láthatunk két meglepetés alakítást is. Michael Keaton Lasponya szerepében teljesen elfeledtette velünk Bat Mant, és a film legnagyobb röhögéseit az ő játéka váltotta ki (négyszer láttam annak idején moziban, és mindannyiszor így volt). Kate Beckinsale pedig olyannyira hihetően szűzies volt az ártatlanul meghurcolt Hero szerepében, senkise gondolta volna, hogy röpke tíz év múlva farkasembereket fog aprítani, és levágja a jobb sorsra érdemes Bill Nighlyt.
Macbeth (1973)
Őszintén bevallom, sokáig nem szerettem Roman Polanski Macbeth feldolgozását. Túl véresnek, túl erőszakosnak találtam. De rá kellett jönnöm, hogy a zseniális rendező nem tett sem többet, sem kevesebbet, mint hűen megvalósította, amit az Avoni Hattyú megírt. Misztikum, vér és intrika. Mintha csak egy mai hollywoodi blockbusterről beszélnék. Shakespeare kedvelőknek darab. Nem kell félni, bár a színészek szerint ez Shakespeare elátkozott darabja, a nézőkre nem hat az átok.
West Side Story (1961)
Shakespeare a Rómeó és Júliában tulajdonképpen Piramus és Thishbe történetét koppintotta dolgozat fel, így voltaképp helyénvaló, hogy ezt a darabját ültették át a legtöbbször filmre. Shakespeare nagyszerűségét ezúttal egy zseniális zeneszerző, Leonard Bernstein tette teljesebbé. A jazzes, modern zenéhez a történetet is leporolták. A New Yrokban játszódó musicalben az amerikai banda egyik tagja, Tony, beleszeret a Pouerto Ricóiak vezérének húgába, Mariába. Mai szemmel a táncikáló maffiózók nem tűnnek túl fenyegetőnek, és a film nagy hibája, hogy a nézői igények kiszolgálása jegyében Mariát feláldozták – és életben hagyták. A zene viszont a mai napig megállja a helyét, és a nagy remake lázban lehet, nem lenne rossz, ha valaki készítene belőle egy korunk ízlésének megfelelő változatot.
Romeo + Juliet (1996)
Talán épp Baz Luhmrann lenne rá a megfelelő személy, aki egyszer már bebizonyította, hogy képes a Rómeó és Júliáét modern környezetbe ültetni, és a musical világa se áll távol tőle, hisz neki köszönhetjük a Molin Rouge-t is. Az 1996-os feldolgozás azért nem maradhat ki a listáról, mert sokat adott nekünk. Baz Luhrmann rendező mellett Leonardo Caprio is ezzel a filmmel robbant be a köztudatba – egy évvel a Titanic előtt. A Cardigans együttesről azóta se tudok sokat, de a filmben szereplő Lovefools című betétdaluk akkoriban óriási sláger volt, a Szigeten is felléptek, és még azok is ismerték és kívülről fújták a dalt, akik nem nézték meg a filmet. Nem utolsó sorban a Romeot + Juliet megmutatta, hogy az örökzöld történet a modern korba átültetve is remekül működik, amit azóta a színházban is előszeretettel utánoznak – több-kevesebb sikerrel.
Folytassa, Kleo! (1964)
A film stáblistáján Shakespeare úgy van feltűntetve, mint „original idea”, vagyis ötletgazda. De legyünk őszinték, túl azon, hogy Julius Caesar, Kleopátra és Marcus Antonius szerepel benne, Gerald Thomas filmjének nem sok köze van Shakespeare hasonló témájú darabjaihoz. De ha ezen túltesszük magunkat, egy szenzációs vígjátékot nézhetünk meg, ami véleményem szerint a Folytassa sorozat legjobb darabja. A római hadsereg leigázza Britanniát. A gyáva feltaláló, Hengist és a bátor ifjú, Horsát foglyul ejtik és Rómába hurcolják, ahol rabszolgák lesznek. Horsa megmenti Caesar életét egy merényletben, de egy félreértés miatt Hengis aratja le a babérokat, és Caesar személyi testőre lesz. Hamarosan dolga is akad, mivel Marcus Antonius Kleopátra csábjának engedve legjobb barátja megölését tervezi. A gumi arcú Kenneth Williams, mint Caesar, a nőfaló Sid James, mint Antonius életük alakítását nyújtják, akárcsak Charles Hawtrey, aki az alkotók által önkényesen a Caesar apósának kinevezett Senecában okoz felejthetetlen perceket. Mindez Pethő Klára csodás magyar szövegével, és olyan klasszis hangokkal, mint Benedek Miklós, Csákányi László, Harkányi Endre, Láng József, Maros Gábor és Csűrös Karola.
Ran – Káosz (1985)
Akira Kuroszava nevét sem sűrűn látjuk a multiplexek kínálatában, pedig a filmtörténet egyik legtehetségesebb, legnagyobb hatású rendezőjéről van szó. Igaz, most ismét előkerült a neve A hét mesterlövész remake kapcsán, hisz a film (akárcsak híres elődje) a Kuroszava által írt és rendezett Hét szamurájra épül.
A Káosz Lear király történetét dolgozza fel a három nyíl ősi japán legendájával ötvözve. Kuroszava az eseményeket áthelyezte a XVI. századi Japánba. Hidetora fejedelem átruházza hatalmát legidősebb fiára, Taróra. Szaburu, a legkisebb fiú ellenzi apja döntését, mert idősebb bátyjait túlságosan hatalomszeretőnek ismeri.
Kuroszava a filmmel elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is.
Lear király (1987)
Ha már Lear király, nem maradhat ki a felsorolásból Jean-Luc Godard változata sem.
A makrancos hölgy (1967)
Shakespeare egyik legismertebb vígjátékából magyar feldolgozás is készült 1943-ban, Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével. Ám igazán ismert és híres érthető okokból Franco Zefirelli feldolgozása lett – akiről egyébként nem rég derült ki, hogy Leonardo DaVinci leszármazottja. ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy ma a feministák és úgy általában a píszí nagykövetei feltörölnék a padlót Shakespearrel ezért a műért. Hiszen voltaképp miről szól? Egy macsó, kemény férfi átalakít nőt az egyik szélsőségesen közhelyes női szerepből – elviselhetetlen hárpiából – a másikba: a férje minden szavát parancsnak tekintő, engedelmes asszonykává, akinek csak azért nincs a helye a konyhában, mert főuraknál az nem dívik. Sőt, Peruchiónak az is sikerül, ami a bibliai Ahasvérus királynak nem. Szegény perzsa uralkodó ugyanis, amikor egy lakomán követet küldött feleségéért, Vastiért, hogy jöjjön oda, a királynő visszaüzent, hogy nem. Ezzel szemben Kata nem csak, hogy készséggel előjön, de magával rángatja a többi uraság engedetlen feleségeit is, hogy aztán jól kioktassa őket, mi a jó feleség dolga.
Ha azonban túltesszük magunkat a nemi sztereotípiákon, vagy alapból nem érdekelnek minket, nagyszerű vígjátékot kapunk. Richard Burton és Elizabeth Taylor csodálatos játékát bűn lenne kihagyni. Talán kevésbé közismert, de ez a film mentette meg a házaspár pályafutását, mivel a Kleopátra bukása után sokan leírták őket. A filmben feltűnik a pályája elején lévő Michael York is.
Makrancos hölgy (1980)
Ez a tévéváltozat talán nem tartozik a híresebb feldolgozások közé, de aki kicsit is ismert, vagy pláne követte az angol humorról szóló sorozatomat itt, a 24.hu-n, nem várhatja, hogy kihagyjak a listáról egy olyan művet, amit Jonathan Miller rendezett, és amelyben Petruchio szerepét John Cleese alakítja.
