Napjaink közbeszédében gyakori téma az anyaság – hogy azt ne mondjam, az anyaság princípiuma –, hovatovább ezek számonkérése. Egymással megannyi szembehelyezkedő vélemény, tapasztalat, hagyomány és direktíva nehezíti meg a édesanyák gyermeknevelésre tett kísérletét, nem beszélve azokról a belső félelmekről, amelyekről a külvilág számára semmit sem szabad megmutatni, hiszen félő, hogy mit gondolnak majd mások…
Összességében az anyaság, hiába a remek közhely, hogy édes teher, meg a világ legnehezebb munkája, mégiscsak szívás. És nem biztos, hogy a végén meghálálja önmagát, hiszen
soha nem tudhatjuk, hogy gyermekünkből nem válik-e sorozatgyilkos, alkoholista, vagy ami a legrosszabb: közterület felügyelő.
– szól az Anyád kínja című előadás egyik legelső gondolata.
Tallós Rita rendezőnő az anyaság legfontosabb pillanatait veszi elő a születéstől, a nevelésen át a férjjel való kapcsolatig. Ahogy az előadás promóciója ígéri,
mindent megmutat, ami az anyaság mögött van.
Ezt pedig azért lehet nyugodtan szó szerint venni, mert a tabudöntögetés és szókimondás gyakorlatilag minden percben úgy van jelen, hogy nem válik “öncélú, feminista hisztivé” arról, hogy milyen nehéz anyának lenni. A darab különböző külföldi és hazai blogok tapasztalatinak gyűjtéséből írták, így széleskörűen sok témát érint.
Hogy egy példát említsek, az előadás első néhány percében már
a “pinaizmok” feszességéről megy a monologizálás,
méghozzá éppen a világ egyik legcsodálatosabb eseménye, a szülés kapcsán. Tulajdonképpen az egész előadás egy nagy monológ, amelybe a négy szereplő – Ábel Anita, Botos Éva, Dobó Kata és Györgyi Anna – mind-mind egy-egy klasszikus anyatípust testesítenek meg (gyakorló szülőként nagy tapasztalattal) az élvhajhász yuppietól, a gyermekét egyedül nevelő anyán és visszafogott naiv kismamán keresztül a férjezett, gyereknevelésben kevéssé támogatott nőig. Nincsenek főszereplők, a négy nő együtt tesz ki egy mindenkori anyaképet, akinek ilyen-olyan aspektusait mutatják be több különböző élethelyzetben.
A közönség soraiban szétnézve a huszonévesektől a szépkorúakig előfordultak férfiak és nők vegyesen. Amellett, hogy mindkét nem képviselői számára tanulságos a darab, néha férfitársaim arcán megütközést láttam, amikor
a borotválatlan szeméremszőrzet, az aranyér vagy a megereszkedett mellek jöttek szóba mint a szülés egyik negatív következménye.
Az én asztalomnál – az előadás egy vacsoraszínház keretein belül zajlik az Orfeumban – két nagymama ült, akik a csúnya szavaknál ugyan elpirultak kissé, mégis végigsutyorogták az előadást, felidézve egy-egy hasonló történetet a saját anyaságukból. Én mindeközben csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne bőgjem el magam, miközben a röhögéstől épp lefordulni készültem a székről. Az előadás ugyanis egyfelől szívhez szólóan, őszintén mutatja be azt a sok nehézséget amit egy édesanyának el kell viselnie, ugyanakkor képes cinikus megfogalmazásban beszélni.
Maguk a színésznők egyébként láthatóan élvezik, hogy kilépve a kőszínházi keretek közül kicsit “bolondozhatnak”, miközben mégis fontos dolgokról beszélnek. Férfiként különösen izgalmas volt számomra, hogy betekintést nyerhettem egy olyan “munkába”, amelyről eddig csak a család és barátok nosztalgikus visszaemlékezésein keresztül hallottam, noha sejtettem, hogy a gyereknevelés nem csupa móka és kacagás.
Bár nincsenek konkrét karakterek, mégis kirajzolódik előttünk a mindenki számára ismerős kismama, aki a baba-mama klubban már a negyvenharmadik tuti tipptől és tanácstól már agyérgörcsöt kap; a babakocsis anyuka, ahogy a buszon közlekedik, vagy aki egyik kezében egy három- a másikban egy ötéves gyerekkel szeretne számlát befizetni; az anya, aki fáradt és nem érzi magát szexinek, de nagyon vágyik egy ölelésre, vagy éppen pont hogy nem. Ezt tudja nagyon jól az előadás, bár tulajdonképpen végig egy monológot hallunk négy nő előadásában mégis sokszínű és változatos mind koreográfiailag mind elbeszélésmódjában.
Apróbb fájó pontok is akadtak viszont, a dalbetétek, amelyek bár szövegeikben humorosak és erősek, előadva már kevésbé működőképesek, ez pedig sajnos az előadók számlájára írandók:
Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer.
Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik.
Ezt leszámítva mindenkinek csak ajánlani tudom az előadást, bár a jegyárak nem éppen olcsók. Aki el szeretne mélyedni kicsit abban, hogy szeretett asszonya milyen áldozatok árán neveli gyerekét, vagy éppen saját édesanyja hogyan nevelte fel ő magát, annak mindenképpen ajánlom az előadást.
Zenei vezető, dalszövegíró: Lombos Márton
Jelmez- és díszlettervező: Ruttka Andrea
Koreográfus: Szabó Anikó
Rendezőasszisztens: Balog Judit
Rendező: Tallós Rita
