Kultúra

“Szabad-e Röszkénél betörnöm arcod bakancsommal?” Lakossági versek a költészet napjára!

Alámerültünk a tematikus, lakossági átköltések világába, ebből nyújtunk most önöknek egy csokorra valót!

Kedves Olvasók! Mint azt minden bizonnyal Önök is észrevették, rohanó világunkban, az információs szupersztráda keretein belül, a közösségi média előretörésének égisze alatt bizony a magyar költészet, klasszikus verseink is érintetté, mintegy a kreatív, ötletes, hovatovább itt-ott provokatív lakossági átköltések “áldozatává” váltak. A példáknak se szeri, se száma, nem is kezdjük inkább sorolni őket, illetve az utóbbi hetekből, hónapokból talán mégis kiemelendő a Nemzeti dal több verziója.

“Aktuális” változatként terjedt el a bevándorlóproblémát feldolgozó átirat, melynek poétikai erejét például az adja, hogy a költő minden versszak végén mást mond (“Esküszünk, hogy migránstanya/zarándokhely/gyűjtőtábor stb. nem leszünk”), de népszerű lett a netadóellenes, hasonlóan ötletes feldolgozás is.

Mivel nem nézhetjük szemellenzővel a lakossági kezdeményezések ilyen mértékű elharapózását, úgy döntöttünk, hogy a költészet napja alkalmából ezekből, vagyis az interneten terjedő átiratokból közlünk most egy csokorra valót. Kezdetnek mindjárt itt is Ady méltán híres verse, a Góg és Magóg fia vagyok szintén a menekültprobléma mentén aktualizált változata:

Gój és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngettek gyodát, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e követelőzni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Röszkénél betörnöm
Arcod bakancsommal?

(Ezt kiszedtük, mert nem értjük)

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak áll zöldhatáron a fal
S ha elátkozza százszor Merkel,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

(Forrás: szittya.harcunk.eu)

Az alábbi példa azért érdemel figyelmet, mert a – ha nevezhetjük így – költő rögtön nemzetünk Himnuszát célozta meg végtelenül magabiztosan, az eredmény pedig magáért beszél:

Isten, álld (sic!) meg a magyart
Jókedvvel, bőséggel.
Ápolj vele jó viszonyt,
Mint Illés a rendőrséggel.
Juhász Péter rég nem tép,
Hozz reá TV2-őt
Miniszterelnök úrnak meg még
Sok Facebook-követőt.

(Forrás: egybeminden.bloggers.hu)

Végül pedig egy egyszerű, de nem kevésbé erőteljes, az Orbán Viktor ellen tüntetőket megcélzó Boci, boci tarka-variáció:

Boci, boci tarka
Parazita falka
Gazdaállat híján
Pár napja van hátra

(Forrás: Királyságot víssza állítani, Orbán Viktor- t királynak! Facebook oldal egy kommentje)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik