Kultúra

A Kung Fu Panda minden riválist elvert a magyar mozikban

Po harmadik mozija véget vetett a Zootropolis uralkodásának, miközben a Zoolander 2 már jóval visszafogottabban debütált.

Nem okozott nagy meglepetést a bevételi lista hétvégi alakulása, miután a csütörtökön országszerte a mozikba került Kung Fu Panda 3 43,1 millió forinttal nyitva lenyomta a 32,9 milliót összeszedő Zootropolis – Állati nagy balhét és ezzel átvette a vezetést. A két animációs mozi mögött egy valamelyest szorosabb versenyben végén A beavatott-sorozat: A hűséges futott be harmadikként, mivel a maga 19,6 milliós teljesítményével megtudta előzni a 17,8 millióval felzárkózó Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostromát.

A Kung Fu Panda trilógiazárójának érkezése Deadpoolra is hatással volt, így a mutáns mozija is rontott egyet és 13,3 millióval visszaesett ötödiknek. Hatodikként futott be a 15 évvel az alapfilm után ismét Ben Stiller és Owen Wilson főszereplésével készült Zoolander 2, amely csupán 10,6 millióra volt képes az első hétvégéjén. Két pozíciót bukva 8,1 millióval hetedik lett az Egyiptom istenei, amelyet a csak egy helyezést veszítő Nagyfater elszabadul követ 7,1 millió forinttal. Nyolcadikból kilencedik lett a Saul fia, amely 6,3 milliót gyűjtött, ezáltal az összbevétele immár meghaladja a 265 millió forintot. A listát aktuálisan a Hogyan legyünk szinglik? zárja 5,6 millió forinttal.

Derek Zoolanderék csak a hatodik helyig jutottak a magyar mozikban. Fotó: Paramount Pictures
Derek Zoolanderék csak a hatodik helyig jutottak a magyar mozikban. Fotó: Paramount Pictures

A múlthéthez képest többé már nem találjuk az elitben a hét egyetlen kiesőjét: Sacha Baron Cohen és Mark Strong Agyas és agyatlan című blődségét. A csütörtöki premierfilmek közül pedig a jobb sorsra is érdemes, de végül csak 1,5 milliót összekuporgató Janis – A Janis Joplin-sztori című dokumentumfilm, továbbá Az itt élő lelkek nagy része, a Mindhárom esküvő, a Reményvasút és A zarándok – Paulo Coelho legjobb története című alkotás sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (március 17. – március 20.):

1. Kung Fu Panda 3 – Hétvégi bevétel: 40,1 millió forint. Nézőszám: 30 896. Összbevétel: 78,1 millió forint.
2. Zootropolis – Állati nagy balhé
– Hétvégi bevétel: 32,9 millió forint. Nézőszám: 24 269. Összbevétel: 243,2 millió forint.
3. A beavatott-sorozat: A hűséges – Hétvégi bevétel: 19,6 millió forint. Nézőszám: 13 866. Összbevétel: 86,1 millió forint.
4. Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma – Hétvégi bevétel: 17,8 millió forint. Nézőszám: 12 264. Összbevétel: 78,9 millió forint.
5. Deadpool – Hétvégi bevétel: 13,3 millió forint. Nézőszám: 8 923. Összbevétel: 562,3 millió forint.
6. Zoolander 2 – Hétvégi bevétel: 10,6 millió forint. Nézőszám: 7 288. Összbevétel: 10,6 millió forint.
7. Egyiptom istenei – Hétvégi bevétel: 8,1 millió forint. Nézőszám: 5 100. Összbevétel: 143,3 millió forint.
8. Nagyfater elszabadul – Hétvégi bevétel: 7,1 millió forint. Nézőszám: 4 710. Összbevétel: 465,5 millió forint.
9. SAUL FIA – Hétvégi bevétel: 6,3 millió forint. Nézőszám: 5 236. Összbevétel: 265,04 millió forint.
10. Hogyan legyünk szinglik? – Hétvégi bevétel: 5,6 millió forint. Nézőszám: 3 798. Összbevétel: 214,6 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik