A decemberben közzétett első teaser trailert követően most megérkezett az első teljes előzetes a David Yates rendezésében készülő The Legend of Tarzan, vagyis a Tarzan legendája című modern kori adaptációhoz, amely az eddigiek alapján igencsak pörgősnek és látványosnak ígérkezik. A némiképp újragondolt történetben Tarzan (Alexander Skarsgård) nem az a vadember lesz, aki régen volt, helyette már évek óta Londonban fog élni, mígnem a britek egy nap visszaküldik majd őt Kongóba afféle kereskedelmi küldöttnek. Közben kiderül, hogy felesége, Jane (Margot Robbie) bajba került, hála egy megátalkodott alaknak, Leon Rom kapitánynak (Christoph Waltz), következésképp Tarzan végül rájön, hogy egy összeesküvés áldozata, azonban ez sem fogja visszatartani őt Jane megmentésétől. A mellékszerepekben Samuel L. Jackson, John Hurt és Djimon Hounsou lesznek láthatóak. A Tarzan legendája július 1-én fog debütálni az amerikai mozikban.
Mozgalmas előzetest kapott a Tarzan legendája, amelyben a vadember már-már szuperhősnek is beillő változatát ismerhetjük majd meg.
Ajánlott videó
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 07:01 Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus”
- 06:40 Jönnek a reklámok a ChatGPT-be
- 06:00 Disznóvágáshoz kért segítséget a nő, több ezren jelentek meg a falujában
- 04:44 Kőművesként dolgozott, megküzdött a depresszióval, de megtartotta az édesanyjának tett ígéretet a PL brazil gólvágója
- 00:17 „Mindenki hozzátette a magáét és harcolt” – a magyar kézikapitány elégedett és boldog
- 21:28 Féllábú családapán állna bosszút az egész megalázott ország
- 21:25 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.16.
- 21:18 Balesetet szenvedett, válságos állapotban van Kadirov fia a hírek szerint
- 21:02 Vízilabda-Eb: „Fekete Gergő a tökösségével még a félhelyzeteket is belőtte”
- 21:02 Hajós András: Akkor sem fogok a Fideszre szavazni soha életemben, ha mindenben egyetértek velük
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 20:03 Kétpárti kongresszusi küldöttség utazott Dániába Amerikából
- 15:58 Figyelmeztet a TikTok, hogy a Mandiner, az Origo, a Magyar Nemzet és sok más lap állami ellenőrzésű média
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 18:01 Bochkor Gábor összehasonlította a német és a magyar Kincsvadászokat: Agyvérzés kerülget
- 16:43 Bundabotrány vádja árnyékolja be a vízilabda Európa-bajnokságot
- 16:12 A DK állítja, talált egy választói csoportot, ahol a Fidesz vezet, ők pedig bejutnának a parlamentbe
- 15:42 Magyar Péter újabb pert nyert, ezúttal az őt lepoloskázók ellen
- 17:03 Rubint Réka: A magas hangon kiabáló, „meg tudod csinálni Réka” már a múlté
- 20:00 Drámai videón, ahogy autóval síel le az Alpokban egy sofőr
- 17:28 Halódik az X
- 21:28 Féllábú családapán állna bosszút az egész megalázott ország
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
