Kultúra

A Saul fia hangmérnöke nem bánja, hogy nem kapott Kossuth-díjat

Zányi Tamás az Érdemes Művész kitüntetésre is nagyon büszke, de sokkal fontosabb, hogy sokan nézzék meg a filmet és beszéljenek róla.

Érdemes művész kitüntetést kapott a múlt héten Zányi Tamás hangmester, aki a Saul fia, és mellette még más sikeres magyar filmek – így például a Moszkva tér vagy a Taxidermia – hangjáért felelt. Miután a Saul fia rendezőjét, főszereplőjét és operatőrét Kossuth-díjjal tüntették ki, sokan elégedetlenkedtek, hogy Zányi is megérdemelte volna az elismerést, mert a hangnak óriási szerepe van az Oscar-díjjal kitüntetett filmben.

Zányi a Facebookon reagált ezekre a felvetésekre, mondván, rengeteg hozzászólást és levelet kap emiatt, sokan a Kossuth-díjak odaítélését bírálják. A hangmérnök szerint azonban a díjak fontosak, de másodlagosak, ennél fontosabb, hogy tömegek nézik meg a filmet és beszélnek róla. „Az irigykedők és gyűlölködők száma eltörpül azokhoz képest, akik velünk együtt örültek és büszkék voltak ránk az utóbbi hónapokban” – írta.

Kitért arra is, hogy őszintén örül Nemes Jeles László, Röhrig Géza és Erdély Mátyás kitüntetésének, de minden stábtagnak nagy köszönet jár. „Az már egy másik kérdés, hogy a felterjesztők és döntnökök vagy nem látták a filmet, vagy szundikálás közben fülükben maradt a dugó és ezért az állami díjak odaítélésénél más szintre került a film akusztikai világának értékelése” – vélte. Hozzátette: biztosan nem rossz szándék vezérelte őket, egyszerűen „hajlamosak vagyunk néha megfeledkezni arról, hogy saját érzékleteinkben is milyen fontos szerepe van a látáson túl a hallásnak, tapintásnak, szaglásnak”.

Mégsem számított rá, és főleg nem várta el, hogy állami díjat kapjon a cannes-i Vulcan-díj  és az amerikai Golden Reel hangdíjak után. „Ehhez képest nagyszerű dolog az Érdemes Művész kitüntetés, mert ez nemcsak az én érdemem, hanem az egész magyar hangkultúra eredménye és büszkesége!” – írta Zányi Tamás. (Index)

A 24.hu Zányi Tamással készült interjúját ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik