Kultúra

Tavasszal forog Mundruczó Kornél új filmje

A Filmalap több százmilliós támogatásával készül a Fehér Isten rendezőjének új produkciója.

A Filmszakmai Döntőbizottság határozata értelmében Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímű új mozifilmjének gyártását 697 millió forinttal támogatja a Filmalap. A magyar-német koprodukcióban készülő alkotást német regionális filmalapok, televíziós csatornák és az Európa Tanács koprodukciós alapja, az Eurimages is támogatta. A Proton Cinema produkciójában készülő film forgatása a tervek szerint már május elején kezdődik, vezető producere Petrányi Viktória.

A Felesleges ember központi témája az ember csodához való viszonya egy hitehagyott világban. A film egy különleges képességekkel rendelkező fiú és egy orvos barátságának történetét meséli el korunk migrációs válságának idején. A film Rév Marcell operatőr, Ágh Márton látványtervező és Wéber Kata forgatókönyvíró közreműködésével készül.

Mundruczó legutóbbi filmje, a több mint 200 kutya részvételével készült Fehér Isten jelentős siker volt hazai és külföldi mozikban egyaránt, valamint rangos nemzetközi filmfesztiválok is díjazták. A Filmalap támogatással készült és a cannes-i filmfesztiválon díjazott magyar filmet több mint 50 ország filmforgalmazója vásárolta meg és kiemelkedő nézettséget ért el többek között Franciaországban, Angliában és Németországban, Észak-Amerikában több hónapig volt a mozik műsorán.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik