Utoljára januárban érkezett hír a 2018. májusára tervezett Han Solo spinoff alakulásáról, amellyel kapcsolatosan akkor megtudtuk, hogy a Disney és a Lucasfilm nyolc névre szűkítette az ifjú Solo szerepére esélyes színészek névsorát. Az persze még azóta sem derült ki, hogy végül ki is játszhatja majd a csempészt, mindazonáltal most az a jó hír érkezett, hogy a filmben Chewbacca is feltűnik majd – ezt Bob Iger, a Walt Disney elnök-vezérigazgatója árulta el a Deutsche Bank 2016 Media, Internet & Telecom konferencia során, amikor is a stúdió csillagok háborújás projektjeiről beszélt.
A Han Solo mozit illetően továbbra is csupán annyi biztos, hogy a sztoriját A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér és Az ébredő Erő forgatókönyvét is társíró Lawrence Kasdan a fia, Jon Kasdan közreműködésével dolgozza ki és a filmet a többek között a 21 Jump Street – A kopasz osztag, a 22 Jump Street – A túlkoros osztag, illetve A Lego-kaland című produkciókat is közösen jegyző Phil Lord – Christopher Miller páros fogja rendezni.