Kultúra

Megvalósul a Jump Street – Sötét zsaruk crossover

És már az is megvan, hogy ki fogja rendezni a valószerűtlen produkciót.

Még a 2014-es Sony Pictures elleni hackertámadás következtében kiszivárgott bizalmas információk egyikeként került napvilágra a stúdió azon furcsa elképzelése, hogy közös produkciót kapjanak a Jump Street filmek és a Sötét zsaruk mozik, ám ezt már akkortájt is világszerte a legtöbben kamunak, vagy legalábbis nevetséges ötletnek vélték. Meglepetésre most azonban kiderült, hogy már akkor is komolyan gondolták a projektet és mára odáig jutottak az előkészületek, hogy be is indult a produkció – számol be róla a Variety.

A crossoverhez a 22 Jump Street – A túlkoros osztag végén látható nonszensz sequel-ötletek egyike szolgáltatta az alapot, amelyet először csak poénnak szántak, azonban a két forgatókönyvíró-rendező, Christopher Miller és Phil Lord aztán olyannyira elgondolkodott a dolgon, hogy elkezdték kidolgozni a sztorit. Lord tavaly egyszer így nyilatkozott az elképzelésről:

Ez egy őrült ötlet és mi csakis olyan dolgokat csinálunk meg, amelyek először borzalmasnak tűnnek… Arra fókuszálunk, hogy kidolgozzuk Schmidt (Jonah Hill) és Jenko (Channing Tatum) karakterei számára a legjobb történetet az életük következő fejezetéhez. És ehhez akár még egy másik világ teremtményeit is felhasználjuk.

A legfrissebb infó, hogy a produkciót ugyanakkor nem Lord és Miller duója fogja rendezni, hanem a Muppets és az Alice Tükörországban című filmeket levezénylő James Bobin. A 23 Jump Street munkacímen készülő crossoverről jelenleg még nem tudni, mikor kerülhet majd a mozikba.

Forrás: Variety via Coming Soon, IMDb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik