Az Átlátszó Erdély tavaly nyáron írt kimerítő elemzésében már hírül adta a Romániai Evangélikus Egyház által 2011-ben indított templomfelújítási projekt (Az erődített értékek újrafelfedezése) eredményét, melynek keretein belül tizennyolc szász templomon végeztek felújítási és állagmegőrzési munkákat.
Ez így leírva ugyan elég jól hangzik, de mi is a gond az 5,25 eurós (1,6 milliárd forintos) projekttel, amit EU-támogatásokból fedeztek volna?
Néhány pontban összefoglaljuk:
- A jórészt még tökéletesen használható, patinás, sokszor feliratos cserepeket egy ismert multinacionális gyártó, a Tondach egyenpiros darabjaira cserélték. Ezek megbontják a települések képét, és a rájuk vállalt húszéves garancia ellenére nem fogják kibírni a következő évtizedeket.
- A löszt tartalmazó vakolatot sokszor ütvefúróval távolították el, a helyükre került cementalapú vakolat pedig már néhány év után mállani kezdett. A maradék cementből a falak fugázásának javításakor a kövekre is bőven jutott.
- Az eredeti téglák méreteitől eltérő nagyságú darabokat használtak, a régi fagerendákat láncfűrésszel távolították el, majd cserélték új darabokra. Statikai problémák várhatóak.
- Alulképzett munkások dolgoztak a felújításokon, modern építőanyagokkal. Az ezek által okozott kár közel visszafordíthatatlan.
- A munkálatok során a régészeti ásatásokat vagy elhagyták, vagy nem körültekintően, rohamtempóban végezték el. A helyreállítás igényessége sokszor az önkénteseken vagy egy-egy építészen múlt, mivel műemlékvédelmi szakértő (illetve az egyház által szerződtetett építésvezető) csak ritkán látogatott az építési területekre.
A modern, nagyipari tetőcserepek egyre nagyobb számban való megjelenéséről néhány évvel ezelőtt Károly herceg (akinek szépanyja Rhédey Klaudia magyar grófnő volt, az angol királyi család pedig máig több erdélyi ingatlannal rendelkezik) is elítélően nyilatkozott:
Az Átlátszó Erdély kutatásai szerint a Tondach ügyvezetője, Augustin Rusu baráti kapcsolatokat ápol Friedrich Gunesch-sel, az Evangélikus Egyház legfelsőbb tanácsának főtitkárával, aki egyben a projekt felelőse. Gunesch szerint minden harmadik cserép rossz volt, de ez természetesen nem indokolta volna az összes darab cseréjét. Véleménye szerint az azonban igen, hogy egyedül a nagy gyártók vállalnak minőségi garanciát, és egyébként is, a döntést a megvalósíthatósági tanulmányokat készítő építészek hozták meg.
Az állítás azonban nem egészen igaz: a kézműves cserépgyártók közül többen is hosszú garanciát – így az Átlátszó által megkeresett Siceram a Tondach 20 évével szemben negyvenet – vállal a termékeire.
A projektben részt vett építészek egybehangzóan állítják, hogy az általuk beküldött tervekben helyi mesteremberek foglalkoztatását, valamint tradicionális technológiák és alapanyagok használatát javasolták, az egyház pedig az utolsó pillanatban nyúlt bele a projektbe – ezt bizonyítja a felújított templomok egyike, a mesei erődtemplom felújítására kinevezett építész jelentése a munkákról, amely külön felhívja a figyelmet a tető patinájának megőrzésére, sőt, egy egész sornyi, templomhoz közeli cserépgyárat is megemlít, mint potenciális forrásokat:
Előnyben részesítjük a kézzel készült, szabálytalan, változó színű cserepeket, melyek hozzájárulnak a műemlék varázsához. Inkább legyen a garancia kevesebb, mint 30 év, mint hogy a tetőt új, modern felfogású és jó vízzáró képességú, ám ipari kinézetű cserepekkel borítsuk. Előnyben részesítjük a régi és új cserepek kombinálását.
Természetesen a helyzet ettől még nem változik, a templomok műemléki helyreállítása ezzel évtizedekre kétségessé vált, a közeljövőben pedig további templomok felújítása várható – az eddigi példákat látva kérdéses igényességgel.
Múlt péntek este a Brassóhoz közeli Szászveresmart (Rotbav) XIII. századi, az 1400-as évek derekán megerősített templomának negyven méter magas tornya, valamint hajójának egy része roskadt össze, épp az esti kilencórás harangszó közepén. Személyi sérültek nincsenek, de a falakon belüli kár felbecsülhetetlen.
A Szászveresmarttól alig hatvan kilométerre fekvő Rádoson (Roadeş) néhány nappal korábban majdnem ugyanez történt: a XV.-XVI. század fordulóján megerősített templom tornyának fele a haranglábbal együtt egyszerűen leomlott.
A helyreállítás sürgős, költsége akár 800 ezer euró (250 millió forint) is lehet.
Természetesen a felsorolt példákon kívül más szász erődtemplomok és évszázados, a mai Erdély területén álló templomok állapota is komoly kivetnivalót hagy maga után, de sokszor épp ez vezet óriási felfedezésekhez: legutóbb épp egy, az évtizedek óta használaton kívül álló kiszsolnai templomban talált freskómaradvány vált az európai művészettörténet fontos pontjává.
A Beszterce melletti falu XV. századi, gótikus stílusban épült templomát az 1600-as évek óta az evangélikusok használták, de a gyülekezet utolsó tagjának 1976-ban bekövetkezett halála óta a templom teljesen elhagyatottá vált, állapota pedig azóta is viharosan romlik.
A teljes összedőlés által fenyegetett épület belső falait számtalan alkalommal újrafestették és lemeszelték, ezek a rétegek pedig az elmúlt években sorra elkezdtek leválni, csodálatos falfestmények egész sorát feltárva.
Ezek közül a legjelentősebb a trecento (korai reneszánsz) első jelentős alakjának, a firenzei szobrász-építész Giotto di Bondonénak (1267-1337) a Szent Péter-bazilika XVII. századi átalakítása folyamán megsemmisült Navicella-mozaikjáról készült pontos freskómásolat. Az ezredforduló táján felfedezett első részleteket látva néhány kutató már gyanította, hogy egy Giotto-másolat lapul a falrész többi pontjának festékrétegei alatt, de a további részletek előbukkanásával a gyanú beigazolódott.
A mű röviddel az eredeti 1313-as elkészülése után születhetett – talán ez épp a legkorábbi hasonló darab, fennmaradása azonban erősen kétséges.
