Fokvárosban a Cape Town Art Fairhez időzítve tartják meg a Saul fia premierjét, a bemutatót egy különleges kiállítás megnyitója is kiegészíti: a budapesti 2B Galéria által létrehozott Waldsee 1944 művészeti projekt mintegy száz művész alkotásaiból mutat be válogatást a filmpremiernek is otthont adó Fugard színházban.
Az Art Market Budapest tájékoztatása szerint a 2004-ben indult és máig folyamatosan bővülő Waldsee 1944 kiállítás vezető magyar és külföldi képzőművészek Holokauszt-reflexióit mutatja be. A művészeti program kiindulópontját Auschwitzból küldött tábori levelezőlapok adják: a magyar zsidó foglyokkal haláluk előtt az őrök levelezőlapokat írattak, hogy szerencsés megérkezésükről számoljanak be szeretteiknek. A feladás helyszínéül azonban Auschwitz helyett egy fiktív település neve, Waldsee került a lapokra. A levelek célja a címzettek megnyugtatása, rövidesen bekövetkező deportálásuk előkészítése volt.
A kurátorok saját fiktív Waldsee képeslapjaik elkészítésére kérték fel a művészeket, ezeket az alkotók személyes történetekkel, szövegekkel egészítik ki. A programhoz olyan jelentős dél-afrikai alkotók is csatlakoztak, mint William Kentridge, Paul Emmanuel, Erika Hibbert és Diane Victor, de a tárlat anyagában a magyar származású New York-i fotóművész, Sylvia Plachy mellett fia, az Oscar-díjas színész Adrien Brody alkotása is látható lesz. A Waldsee 1944 kurátora Böröcz László, a 2B Galéria vezetője, a szervezésben közreműködött Gary van Wyk, az AlmaOnDobbin Alapítvány igazgatója.
A fokvárosi eseményre a pretoriai magyar nagykövetség szervezésében, a Dél-afrikai Holokauszt Központtal együttműködésben, az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár kezdeményezésére és együttműködésével kerül sor. A filmbemutatón köszöntőt mond Király András, Magyarország dél-afrikai nagykövete és Richard Freedman, a Dél-afrikai Holokauszt Központ igazgatója.
Forrás: mti