“Nemes László vagyok, a Saul fia rendezője” – indul a különleges videó, melyben a Saul fia nyitóképsorait maga a rendező magyarázza a nézőknek. Lefordítottuk, biztos ami biztos:
A madarak csiripelnek a fák között és egy definiálatlan tér közepére érkezünk. Azonnal meg akartuk alapozni a film vizuális megközelítését. Elmosódott képpel kezdődik és a nézőnek kell kihoznia belőle valamit, és az emberek általában megakadnak és nem értik, miért nem fókuszált a kép. Ám aztán ez megérteti, hogy a film egy közeli lesz, gyakorlatilag egy ember portréja. Ebben a szekvenciában ezt akartuk elérni nagyon egyszerű módszerrel. A kamera kézben van, és előre megterveztünk minden kamerapozíciót, a főszereplő színész mozgását és a háttérben zajló történéseket. De mivel minden mozog, így be tudjuk mutatni a jelenet káoszát. Hogy kiszámíthatatlan, hogy egy térben vagy, ami a nagyközönség számára nagyon jól ismert, de sosem volt így megmutatva, hogy a káosz és a szervezettség egyszerre van jelen, a zűrzavar, a hangok, a nyelvek, az információhiány, minden, ami azt segíti, hogy a lehető legtöbbet hagyjunk a nézőre és az ő képzeletére. Ezek mind megtörténnek a film első pillanataiban. Sosem mondjuk ki, hol vagyunk, de elég információt adunk, hogy éreztessük, hogy ez egy koncentrációs tábor. Nem akartuk használni a szokásos jelzéseket, jelképeket, a kötelező náci zászlókat, szalutáló tiszteket, ezek nélkül akartuk a nézőt bevonni egy szituációba, a valóság egy szeletét akartuk megmutatni. Nyilvánvalóan elkapsz dolgokat a háttérből, de mi a főszereplőt akartuk bemutatni, hogy ki az, akinek ezeket a dolgokat kell tennie a Sonderkommando, a rabok egy különleges csoportjának tagjaként, akiket arra kényszerítettek, a náciknak segédkezzenek. És azt látjuk, hogy ez az ember most csaknem egy robot, akinek nincsenek érzései.
