IV. Béla király felesége, Laszkárisz Mária bizánci hercegnő épp kislányát Margitot hordta a szíve alatt, amikor tatár hordák özönlötték el Magyarországot.
Nem volt erő, mi megállíthatta volna őket, a királyi család is menekült. A szabadulás fejében szülei Istennek ajánlották a még meg sem született gyermeket, és amikor a mongolok 1242-ben elhagyták az országot, fogadalmukat be is váltották.
A kis Margit háromévesen került a domonkos nővérek közé Veszprémbe. Ezek a női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak Szűz Mária szeretete, a szenvedő Megváltó iránti odaadás, és főleg a vezeklő szellem jellemezte őket.
Inkább megcsonkította volna magát
Ebben a szellemben cseperedett fel Margit, akinek apja új kolostort építtetett a mai Margitszigeten, itt tett fogadalmat 1254-ben. Sokaknak mindez kényszer, “élve temetés” lett volna, főleg egy hercegnőnek. De Margit komolyan vette fogadalmát, apja kétszer is férjhez akarta adni, megkapta volna a felmentést, de ő ellenállt.
Második kérőjével, Ottokár cseh királlyal IV. Béla unszolására hajlandó volt találkozni egy bemutatkozás erejéig. Ottokár ezt követően tudatta vele, hogy a rendi ruha ellenére is elbűvölően szépnek találta.
Margit így reagált:
Annyira bánthatnak engemet az én szüleim e házassággal, hogy elmetszem én magamnak az én orromat ajakammal együtt
– olvashatjuk legendájában.
Senkit meg nem ítélni
Szenttéavatási aktái megmaradtak, azaz olvashatjuk, miként nyilatkoztak róla rendtársai, kortársai, élete tanúi. Ezekből kiderül, hogy Margit mit sem törődött származásával, szigorúan megtartotta a szabályokat, és keményen sanyargatta önmagát. Életének alapszabálya így hangzott:
Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
Isten pedig rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását, és bírta a jövendölés adományát is. Életének igazi értelmét abban látta, hogy miként apja a tatároktól való szabadulásért ajánlotta őt Istennek, ezt később, szabad akaratából maga is megerősítette. Hitte, hogy Isten elfogadja őt Magyarországért, miként Krisztus áldozatát az emberiségért. Mert írva van: jobb, ha egy ember hal meg, mint hogy az egész nép elvesszen.
Alázatosságának példái mind megtalálhatók legendájában, itt olvashatók.
Ó szerető atyámfiai, bizonyában csoda, hogy a mi kemény szívünk ketté nem reped e szent szűznek ő alázatosságát hallván, mikoron mi meggondoljuk, hogy mi semmik vagyunk őhozzá képest; de mégsem tudjuk magunkat megalázni, miképpen e szent szűz!
Önsanyargatása pedig lassú öngyilkosságnak felelt meg. Nem sokkal 28. születésnapja előtt, 1270. január 18-án hunyt el.
