Közel öt hónappal a San Diegói Comic-Conon bemutatott első teljes előzetest követően a Warner Bros. közzétette a második trailert a Zack Snyder rendezésében készülő Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című szuperhősös csinnadrattához. Az új kedvcsináló elején máris megtapasztalhatjuk, hogy Clark Kent (Henry Cavill) és Bruce Wayne (Ben Affleck) nincsenek egy hullámhosszon Superman földi jelenlétével kapcsolatban, majd előbb az ifjú Lex Luthor (Jesse Eisenberg), később pedig Diána themüszkirai hercegnő, azaz a Csodanő (Gal Gadot) is előkerül, de ő már persze stílusosan akkor, amikor a két főhős épp egymásnak feszül. Mindeközben Lex Frankenstein módjára életre kelt egy a kriptoniak képességeivel rendelkező szörnyet, amely szemlátomást máris jó apropót fog szolgáltatni ahhoz, hogy Batman és Superman elássa a csatabárdot és Diánával kiegészülve egymás oldalán vegye fel a harcot. A produkció 2016. március 25-én debütál az amerikai mozikban.
Megérkezett a szuperhősmozi második előzetese, amelyben a két hős mellett Csodanő és még egy szuperképességű szörny is felbukkan.
Ajánlott videó
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 17:43 Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”
- 17:09 Földrengés a francia kézilabdában: egykori magyar kapitány került a férfiválogatott élére
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 16:54 Biztonsági őrökre támadt egy fociszurkoló
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 16:43 Még az idén megjelenhet Fenyő Miklós önéletrajzának harmadik kötete
- 16:34 A nyáron visszavonul a válogatott kézilabdakapus, Szikora Melinda
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 09:00 Belopózott a fürdőszobában lévő szeretője 13 éves kislányához, majd szexre kényszerítette a rettegő gyereket
- 06:28 Orbán Viktor a 24.hu-nak: Ne tessék izgulni, megnyerjük!
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 10:32 Meghalt Robert Carradine színész
- 05:50 Ez az Indiana Jones-kvíz neked való, ha a film zenéjét már most dúdolni kezdted
- 11:45 Hátat fordítottak a NER-cégeknek a Budapesti Értéktőzsde befektetői
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
