Kultúra

A denevérember lelepleződik a Batman Superman ellen új teaserében

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2015. 12. 01. 08:29

Érkezik a két titán összecsapásáról szóló mozi új előzetese, amelyből most egy ötven másodperces ízelítő jelent meg.

Közel öt hónappal a Zack Snyder rendezésében készülő szuperprodukció a San Diegói Comic-Conon bemutatott teljes előzetesét követően pár napon belül új trailert kap a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, amelyhez a Warner Bros. előbb még közzétette a lent látható ötven másodperces teasert. A videót tegnap este a Gotham aktuális epizódjának egyik reklámszünetében leplezték le a sorozatot futtató Fox tévécsatornáján. Az új ízelítő kapásból igen érdekes részt tár elénk a filmből: azzal a felütéssel indít, hogy Batman (Ben Affleck) fogolyként vergődik valamiféle bunkerben, ahová aztán betoppan Superman (Henry Cavill), hogy méltóságteljesen közelítve, de közben nagyon szigorúan nézve odalépdeljen hozzá és lerántsa róla a maszkot. Feszült egy szituáció, hogy aztán mi lesz ebből, abból többet talán az új előzetesben, illetőleg teljes egészében majd az amerikai mozikban 2016. március 25-én debütáló produkcióból tudunk meg. A hazai premierdátum még nem ismert.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.