Kultúra

Katniss ellen még Tom Hanks kémkalandja is kevés volt a magyar mozikban

Nem nyitott rosszul a Kémek hídja, azonban Az éhezők viadalát már nem tudta lenyomni. Az éjszakám a nappalod és A szüfrazsett egyaránt elhasalt a pénztáraknál.

Még ha jelentősen vissza is vett az aratásból, egy hét elteltével így is vígan tartja magát a hazai bevételi lista élén Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész, amely a hétvégén 67 millió forintot termelve erősítette meg magát a vezető pozícióban. Másodikként debütált Stephen Spielberg és Tom Hanks új közös produkciója, a Kémek hídja 41,6 millióval és habár nem sikerült még csak megszorongatnia sem Katniss Everdeen utolsó moziját, a korábbi ezüstérmes 007 Spectre: A Fantom visszatér című Bond-kalandot bőven megelőzte, hiszen az utóbbi immáron csak 19,7 millió forintra volt képes. A bronzérmes és a dobogósokat követők tábora között megint csak kisebb szakadék tátong: a negyedik helyre szorult A kis herceg már mindössze 7,1 millióval követi a 007-es 24. akciófilmjét.

Hiába remek a Kémek hídja, Tom Hanks filmjének nem sikerült átvennie a vezetést a magyar mozikban. Fotó: DreamWorks
Hiába nagyszerű a Kémek hídja, Tom Hanks-nek nem sikerült átvennie a vezetést a magyar mozikban. Fotó: DreamWorks

A kis herceg mögött az ötödik pozícióban végzett a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó, amely alig 37 ezer forinttal termelt kevesebbet Antoine de Saint-Exupéry halhatatlan klasszikusának adaptációjánál. A hatodik helyen 4,6 millió forintot hozva továbbra is tartja magát a Blinky Bill – A film, amelyet a két pozíciót rontó Fekete mise követ 4,2 millióval. A múlt heti tizedikből meglepetésre nyolcadiknak visszakapaszkodott A kezdő 4,1 millióval, miközben Az utolsó boszorkányvadász 3,7 millióval maradt a kilencedik helyen. A listát aktuálisan a legutóbb még hetedik Mentőexpedíció zárja 3,4 millióval, mindez azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben a hét egyedüli kiesőjévé váló Apák és lányaik című produkciót. A múlthét premierjei közül pedig az 1,9 millió forintot összegereblyéző Az éjszakám a nappalod, de még a 3,1 milliót gyűjtögető A szüfrazsett című történelmi alkotás sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (november 26. – november 29.):

1. Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész – Hétvégi bevétel: 67,0 millió forint. Nézőszám: 44 910. Összbevétel: 258,1 millió forint.
2. Kémek hídja – Hétvégi bevétel: 41,6 millió forint. Nézőszám: 29 498. Összbevétel: 41,6 millió forint.
3. 007 Spectre: A Fantom visszatér – Hétvégi bevétel: 19,7 millió forint. Nézőszám: 13 373. Összbevétel: 334,2 millió forint.
4. A kis herceg – Hétvégi bevétel: 7,10 millió forint. Nézőszám: 5 368. Összbevétel: 68,5 millió forint.
5. Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó – Hétvégi bevétel: 7,06 millió forint. Nézőszám: 5 304. Összbevétel: 358,7 millió forint.
6. Blinky Bill – A film – Hétvégi bevétel: 4,6 millió forint. Nézőszám: 3 725. Összbevétel: 14,3 millió forint.
7. Fekete mise – Hétvégi bevétel: 4,2 millió forint. Nézőszám: 2 845. Összbevétel: 42,5 millió forint.
8. A kezdő – Hétvégi bevétel: 4,1 millió forint. Nézőszám: 2 712. Összbevétel: 215,8 millió forint.
9. Az utolsó boszorkányvadász – Hétvégi bevétel: 3,7 millió forint. Nézőszám: 2 594. Összbevétel: 139,4 millió forint.
10. Mentőexpedíció – Hétvégi bevétel: 3,4 millió forint. Nézőszám: 2 161. Összbevétel: 409,7 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik