HÁROM NŐ
Interjú egy ismerősömmel
Ottó, mi legalább húsz éve ismerjük egymást, és tudom, hogy fiatalabb korodban (úgy harmincig bezárólag) nőkkel is volt kapcsolatod. Sőt, mintha heterónak indultál volna.
A frászt indultam heterónak. Nem történt nálam semmiféle fordulat, legalábbis ami a lelkemet, a vágyaimat, a fantáziáimat illeti. Tizenhárom évesen ugyanúgy a széles vállú úszóktól állt el a lélegzetem, mint neked vagy akármelyik meleg gyereknek. De az igaz, hogy néhány elvetélt kamaszkori kísérlettől eltekintve csak huszonhárom évesen kezdtem férfiakkal lenni, addig (és még azután is egy darabig) női partnereim voltak.
Hány nővel volt dolgod, ha szabad kérdeznem?
Három nő volt az életemben. És nem bántam meg. Pedig nem mindig szerettem, és főleg nem mindig élveztem őket. De sok mindenre megtanítottak, olyasmire is, amit a férfiakkal való viszonyaimban jól tudtam hasznosítani. Ez talán cinikusan vagy praktikusan hangzik, de hát a szerelem, vagy egyszerűbben: a kapcsolattartás bizony tapasztalat kérdése is. Olyan, mint jól zongorázni: nemcsak ihlet, átélés és tehetség kell hozzá, hanem gyakorlás, technika és rutin, főleg saját erősségeink és gyengéink pontos ismerete. Az embernek a saját teste és lelke olyan, mint hangszer: meg kell rajta tanulni játszani, ki milyet kapott. Azt hiszem, hogy én mindezt nem tanulhattam volna meg, ha csak férfiakkal létesítek kapcsolatot.
Lehet, hogy ez nem igaz, és csak utólag akarod igazolni, megideologizálni a sorsod vargabetűit? Ismerek sok meleg fickót, aki sosem volt nővel és mégis mindent tud magáról, a saját kapcsolati képességeiről és hiányosságairól.
Talán azt akarom mondani: minél többféle tükörben nézzük meg magunkat, annál jobban megismerjük az arcunkat.
De hát tudnod kellett, hogy egyik nő sem lehet az igazi, mert te férfira vágysz. Nem adott ez valami keserű behatároltságot ezeknek a kapcsolatoknak?
A behatároltságban igazad van, a keserűségben nem mindig. Mindegyiknél volt egy olyanfajta érzésem, mint amikor a nyaralás során ismerkedik meg az ember valakivel: tudja, hogy előbb-utóbb vége a nyárnak, haza kell utazni, én erre, te arra. Ettől azonban kétféle dolog történhet: vagy nagyon izgalmas és felfokozott lesz a dolog, vagy pedig – ahogy te fogalmaztál – az első pillanattól keserű és korlátozott.
Csakhogy a nyaralásban mindkét fél tudja, hogy vége lesz, hacsak valami csoda nem történik. A te női partnereid tudták, hogy csak „nyaralnak” melletted?
Hol így, hol úgy. Eleinte így, aztán úgy.
Mikor volt az első?
Osztálytársak voltunk a gimiben, tizenhét évesek. Katinak hívták, nagymellű, sudár lány volt, feltűnő, kissé koraérett jelenség. („Anyányi,” mondta gonoszul később a barátom, mikor egy régi fényképen megmutattam neki.) Én nem voltam se sudár, se jóképű, de jó dumám volt, mulatságos tudtam lenni és sármos. Másodikban nagyon elkezdtem vágyni arra, hogy legyen partnerem, hogy járjak valakivel, és azt persze el se tudtam képzelni (harminc évvel ezelőtt, egy vidéki városban!), hogy fiúval járjak. Illetve dehogyisnem tudtam elképzelni: éjszakánként ezen fantáziáltam, de nappal Katit kísérgettem, mígnem egy este lefeküdtünk. Ügyetlenek voltunk, de jó volt, és főleg nagyon büszke voltam, és azt bizonygattam magamnak – én hülye! –, hogy nem is vagyok buzi. Másfél éven át, érettségiig tartott a dolog, közben szerelmes voltam srácokba, de azokkal nem mertem kezdeményezni. Katival kapcsolatban rossz volt a lelkiismeretem, mert láttam, hogy más fiúk, pláne ha ilyen odaadó és komoly nőjük van, mennyire tudják imádni, élvezni, falni – én meg csak elfogadtam, használtam, mint egy öröklött karórát, amit becsületből hord az ember, de tudja, hogy nem ilyet vett volna magának.
A második?
Évfolyamtársak voltunk a műegyetemen, Gitta szemüveges, jól ápolt, jéghideg csaj volt, kiszúrt magának, egyszer téli szünetben páran lejöttek hozzánk V.-be, látta, hogy akkori fogalmak szerint nagyon jómódúak vagyunk, ők meg elszegényedett nemesi család voltak, biztos ez is számított. Sznob, elegáns, művelt nő volt. Mikor végre lefeküdtünk, kiderült, hogy szűz. Jézus Mária, nekem kellett elvenni a szüzességét. Ne érts félre: technológiai értelemben megtettem a dolgomat, de a váratlan feladat (főleg az érzelmi feladat) ijesztő volta miatt, hogy én leszek neki örökre A FÉRFI – nos, ettől úgy megzavarodtam, olyan vágytalan és szeretetlen voltam, hogy szegényke sírt a végén és azt mondta: ennyi az egész? Ezért van az a nagy felhajtás? Na, itt szégyelltem magam, minek űzök olyan mesterséget, amihez nincs se tehetségem, se képzettségem, az ilyesminek, lám, kontárság a vége. Gitta Brazíliában él, a múltkor itthon volt, és huszonöt év után elmondtam neki egy presszóban, hogy mit titkoltam előle a viszonyunk során. Összecsapta a tenyerét és hangosan azt kiáltotta: te buzi vagy? Mindenki odanézett, majd elsüllyedtem. Nem direkt csinálta, Brazíliában megszokta, hogy magyarul bármit lehet kiabálni – de azért megkaptam, amit érdemeltem. Éreztem a hátamban az emberek szemét, amikor végre kijöttünk a presszóból.
A harmadik?
A harmadik, Sára, már egyetem után, egy heteró jó barátomnak, Gézának volt a nője, és amikor az ő kapcsolatuk meglazult, egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdek nagyon bizalmasban lenni vele. Mint két barátnő, kibeszéltük Gézát, megvallottam neki, hogy én szerelmes voltam Gézába, és hogy meg is próbáltam elcsábítani, de sikertelenül, és hogy így lettünk aztán jó barátok. Addig-addig osztottuk meg Gézával kapcsolatos tapasztalatainkat, hogy egy éjjel ott ragadtam Sáránál. Ő tehát már tudta, hogy meleg vagyok, sőt talán ezért is érdekeltem. De nem tagadom: Géza árnya végig ott lebegett a kapcsolatunk (és főleg az ágyunk) fölött. Sárával kapcsolatban szerencsére semmi lelkiismeret-furdalásom nincs. Négy évig voltunk viszonyban, közben én már befordultam a célegyenesbe, lett igazi fiúpárom, de Sárához titokban visszajárogattam. A végén már egyáltalán nem kívántam, de valahogy jó és megnyugtató volt vele. Ma is jóban vagyunk, pedig már jó tíz éve vége a kapcsolatunknak.
Lehet az, Ottó, hogy te biszexuális vagy?
Ne címkézzél engem, légy szíves. Én egy becsületes homokos vagyok, aki fiatal korában néha megszédült. Senki sem tökéletes. Egyébként nem érzek semmilyen vágyat nők iránt, és nem is hiszem, hogy ez bármikor föltámadna bennem – hiszen azelőtt sem így volt, nem spontán vágy volt, hanem a magánytól való félelem, a társadalmi szerepkényszer, vagy az őszinte és bensőséges emberi vonzalom, ami ugyebár szép dolog, de nem összetévesztendő a vággyal, amikor az embernek kéretlenül föláll a farka és összefut a nyál a szájában.
Szóval te valamiféle botlásnak, megbocsátható gyarlóságnak tartod, hogy nőkkel is voltál?
Erre így nem tudok válaszolni. Mert önmagában a dolgot, hogy egy meleg fickó kapcsolatra lép nőkkel, egyáltalán nem lehet bírálni vagy elítélni. De ha az emberi kapcsolat részét nézzük (már pedig mi a fenét érdemes nézni, ha nem azt), akkor eleve benne ketyeg a kudarc, a vereség. Az egyik félnek biztos, de inkább mind a kettőnek.
Megbántad? Elvesztegetett idő vagy energia volt?
Nem bántam meg, de ha újra élnék, nem csinálnám. Olyan ez, mint tanulni egy szakmát, melyhez nincs igazi tehetsége vagy kedve az embernek. Én mérnök vagyok, mindig is az akartam lenni. De voltak a Műegyetemen srácok, akik első vagy második év után jöttek rá, hogy nem ide valók. Nem bukdácsoltak, tisztességgel megfeleltek, csak épp nem ehhez volt kedvük. Ahogy a pszichológus mondaná: nem ebben volt a libidójuk. Aztán elmentek bölcsésznek vagy külkereskedőnek, vagy otthagyták az egyetemet. Némelyikük úgy fogalmazott, hogy elvesztegetett idő volt minden perc, amit a Műegyetemen töltöttek; mások meg azt mondják, igenis hasznos volt, mert nem árt többfélét megismerni, sőt éppen az embernek magát olyan téren is megerőltetni, ahol voltaképpen nem remélhet teljes sikert.
Miért, neked talán teljes sikert hozott az „új iskola”, melybe átiratkoztál?
Várjál, várjál, én a teljes siker reményéről beszéltem, nem arról, hogy biztosan bekövetkezik! Ismersz rég, tudod, hogy nem volt felhőtlen boldogság a meleg életem – no de megvolt benne a siker (vagyis magánéletről lévén szó: a boldogság, a kiteljesedés, a harmónia) lehetősége. Nem az a lényeg, hogy annyival jobb a férfiakkal, hanem hogy annyival igazibb.
Nádasdy Ádám: A VASTAGBŐRŰ MIMÓZA
Írások melegekről, melegségről
Magvető, Budapest, 2015
