Tony Scott 1986-ban készített klasszikusáról már régóta pletykálják, hogy folytatást kaphat, de 2012-ben bekövetkezett halálakor úgy tűnt, vakvágányra kerül a filmterv. Aztán jött Jerry Bruckheimer, akinek produceri pályafutásában legalább annyi jó (A Karib-tenger kalózai, Bad Boys, A sólyom végveszélyben), mint ahány arcpirító film (A magányos lovas, Kenguru Jack) is jelen van, és felkarolta az ügyet. Most végre sikerült elérnie, hogy az egyik egykori főszereplő, Val Kilmer visszatérjen, aki ráadásul úgy bólintott rá a szerepre, hogy a forgatókönyvet sem olvasta. A felkért Peter Craig-Justin Marks szerzőpáros ugyanis egyelőre csak keretsztoriig jutott, amely a modern hadászat legújabb csúcsvívmányairól, a drónokról szól majd, viszont a két egykori főhős bizonyíthatja, a klasszikus „rosszfiú” pilótáknak továbbra is helye van a seregben. Jerry Bruckheimer abban bízik, hogy Kilmer érkeztével Tom Cruise is szívesebben lenne nyitott egy osztálytalálkozóra.
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál az élettársával
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 16:55 „Az volt bennem, nehogy még velem fizettessenek kártérítést” – mondta a vállalkozó, akit bérgyilkossal öletett volna meg a végül csak pénzbüntetésre ítélt rokona, egy ügyvédnő
- 16:51 Három hónappal a négyes döntő előtt írt ki pályázatot a rendezésre az EHF
- 16:38 Indiai kendert termesztett egy beteges nyugdíjas házaspár, hogy fel tudja újítani a tanyáját
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 16:17 „Lehet, nagyon megbánom, hogy kiteszem ezt a videót” – Dukai Regina sok év kihagyás után újra énekelt
- 16:15 Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 15:48 Veszélyes a Magyarországon is terjedő óriás imádkozó sáska
- 15:47 Hann Endre: A kormányváltást akarók aránya a legfontosabb kutatási adat
- 15:42 Több tíz milliárdos cég tulajdonosa lett az ország leggazdagabb magyar-orosz vállalkozójának felesége
- 15:41 Ez lenne csak a nagy húzás: sportágat válthat minden idők legsikeresebb téli olimpikonja
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 12:32 Egy éve nyomoznak Tiborcz István cégének biznisze miatt, megszólalt a rendőrség a nyomozás állásáról
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
