A kórházsorozat zsánere szép nagy fejezet a tévés szórakoztatás történetében, valamiféle ambivalens kíváncsisággal vonzódik a közönség a hűvös fényű kórtermekhez, a műszerpittyegéshez, a műtők horrorjához – miközben az életben ugyebár semmit nem szeretne jobban az egyszeri ember, mint tisztes távolban maradni mindezektől. A bájosan nyakkendős Kórház a város szélén-től az adrenalintól fűtött Vészhelyzeten át a már-már thrilleres Dr. House-ig változatos a skála, a fárasztó humorú Dokik képében még komédia-verzió is akad. A Cinemax szériája, a 2. évadával debütált A sebész (eredeti címén The Knick) a bázis orvososdit dúsan festett századelős hangulattal, valamint tudomány- és társadalomtörténettel ötvözi, és – ahogy annyi kurrens sorozat a Kártyavártól a Hannibalig – egy imádni való rohadékot tesz főhősévé.
A széria központi karaktere ugyanis egy zseniális, szakmájához végsőkig elhivatott, ám emberi minőségében finoman szólva sem feddhetetlen sebész, John Thackery. Ismerős, ugye? Ráadásul, hogy a Dr. House párhuzamokat végképp ne tudjuk kikerülni, hősünk szintén drogfüggő, csak éppen – óh, azok a régi szép idők! – Vicodin helyett egy szinttel „hatásosabb” fájdalomcsillapítóval él: az akkoriban gyógyászati szerként teljesen legálisan kapható kokainnal szúrja magát. Az 1900-as évek kezdetének New Yorkjában járunk ugyanis, az ipari forradalom az orvostudományban is érzékelteti hatását, Dr. Thackery pedig az újítások egyik éllovasa, a Knickerbocker kórház főorvosa, sebész, feltaláló, kutató – bokros teendőit épp a rendszeresen fogyasztott kokain segítségével képes ellátni.
Már amennyire minderre egyáltalán lehetősége van: a modernitás még épphogy a csipát dörgöli a szeméből, ha a tudás és az újító szellem meg is van, az eszközpark, a finanszírozás és a korszellem még képtelen lépést tartani a fejlődés tempójával. New Yorkba áramlanak a bevándorlók, mellettük a patkányok és főként a személyes higiénéről alkotott kissé hiányos elképzelések is beszállnak a fertőzések terjesztésébe, tífusz, agyhártyagyulladás, szifilisz, még lepra is akad. És ezek csak a járványok: egy sima sérv vagy épp a szülés is szedi a polgárokat, és mivel ekkor még az egyszerű borbély is végezhetett „műtéteket”, könnyen megeshetett, hogy egy simán menthető végtagot is inkább amputáltak.
A széria különösebb hangsúlyozás nélkül, a mindennapok részeként ábrázolja mindezt, csak mintegy mellesleg, az események háttereként jelezve, hogy azért nem feltétlenül van az úgy, hogy régen minden jobb volt, szkeptikus lelkem örvend. Miközben azért a gyógyszerlobbit kiáltók is megkapják a maguk megnyugtatását: a korrupciót sem a második világháború után találták fel, némi pénzért a közegészségügyi felügyelő szigora is enyhül, és nagyon is hangsúlyozott, hogy az orvoslás is üzlet. Nehezítendő az egyébként sem egyszerű helyzetet, vallási aggályok és begyöpösödött konvenciók – melyek, jegyezzük meg, a lassabb felfogású fejekben máig jelen vannak – fonják át a rendszert: a tettvágytól fűtött, tanult és gazdag nő helye is otthon, vagy legfeljebb hiábavaló teadélutánokon van, és a ragyogóan tehetséges orvos képességeit is parlagon hagyják csupán azért, mert fekete. A felszabadítás már évtizedekkel korábban megtörtént ugyan, de tekintve, hogy – Obama ide vagy oda – ma sem valósul meg még a jogegyenlőség, nem túl meglepő, hogy az 1900-as években olyan volt a helyzet, amilyennek A sebész ábrázolja.
Gyakorlatilag lehetetlen eldönteni, hogy a sorozat legfőbb erőssége a hangulatfestésben, az üzenetek szintjén vagy a karakterekben rejlik – elég kiegyensúlyozott a színvonal minden téren – de tény, hogy a figurák egészen briliánsak a főhősöktől az utolsó mellékszereplőig. A Thackeryt játszó Clive Owen ripacskodástól mentesen hozza az ezerarcú sebész mindegyik arcát a megszállottságtól a hanyag elegancián át az elvonási tünetektől félőrült pillanatokig, alakítása meg is kapja az azt megillető fókuszt, sok fülledt közeliben követjük a rezdüléseit. Tegyük hozzá, van is mit játszani, nem sajnálták az időt a karakterek kitalálására, sokféleséget, gazdag múltat, értékrendet, motivációkat tesz a figurák mögé a produkció, így nem is félnek bőven adagolni a háttértörténetet, egész rövid idő alatt tudunk meg egészen sokat a hőseinkről.
Thack mellett a legfontosabb mellékszereplő az André Holland alakította Algernon Edwards doktor, a főhős feltalálói szemléletében osztozó őstehetség sebész, aki viszont bőrszíne miatt csak névleg Thackery jobbkeze, valójában annak kamu üzleti szemléletbe forgatott – ti. hogy a betegek előítéletei miatt egy fekete orvos rosszat tesz az üzletnek – rasszizmusa miatt titokban kényszerül dolgozni és kutatni. Harmadikként Lucy Elkins nővér (Eli Hewson, a U2 Bonójának lánya) csatlakozik a triumvirátushoz, érthetetlen rajongást kiváltva környezetéből, miközben egy évad után még mindig csak annyit tudunk róla, hogy susogós-fűzős, hófehér nővérruhája alatt egészen bevállalós lélek lakozik, aki ugyanúgy nem rémül meg a vértől, mint a nemi szervbe adott kokaininjekciótól.
És ez csak a három főszereplő, akik mellett olyan sokrétű, ezáltal hihetetlenül szórakoztató mellékszereplők tűnnek fel, mint a titkon magzatelhajtásban utazó apáca vagy a sűrűn bazmegelő, mindennel, egyebek mellett hullákkal is csencselő, ám érző szívű mentős, vagy a kórházigazgató, aki pénzéhes neje ékszereit lopja, hogy a kedvenc prostijának örömet szerezzen – és még sorolhatnám. Frenetikus figurák vannak, az átsuhanó epizódszereplők is izgalmasak, és A sebész legalább ugyanannyira az ő történetükről szól, mint amennyire az orvososdiról.
Mindennek a operatőri stílus és zene ágyaz meg: a polgári miliőhöz csinosan komponált képeket várnánk, ehelyett zömében a kézikamerás képek, szokatlan nézőpontok, szuperközelik jellemzőek, és hogy koncepciózus maradjon a széria, zenében is egészen koridegen megoldásokat választottak, századelős kuplék helyett dallam nélküli, sötét elektronikus zörejek fokozzák a hangulatot, amit a sokat méltatott production design teremt meg. A látvány- és díszlettervezés már kapott pár elismerést, köztük egy Emmyt, de a maszk- és sminkmesterek és a jelmeztervezőket is szuperlatívuszokban emlegetik, joggal.
A hétvégén elindult második évadban – most ráadásul ingyen, regisztráció nélkül megnézheted az első részt az HBO Go-n – sem tűnik változni mindez: a szálak mozognak, bonyolódnak, ahogy kell, ám ami fontos, az maradt ugyanaz: zseniális társadalomkritika, bivalyerős hangulat és hatalmasan szórakoztató figurák teszik A sebészt az egyik legerősebb versenyzővé a jelen sorozatpiacon.
A sebész új részei szombatonként este 10-kor kezdődnek a Cinemaxon, de többször ismétlik is, infó erre.
