Kultúra

M. Night Shyamalan horrorja jól ment az amerikai mozikban

Az elmúlt hetek lagymatag filmes felhozatala jót tett annak, hogy ezen a héten két valamirevaló premier is sokakat vonzott a mozikba. Közben a Titkos nemzet a harmadik legtöbbet fialó M:I-film lett.

A The Perfect Guy vélhetően azon kisköltségvetésű, kicsit szoftpornós afro-thrillerek sorát erősíti, amelyek hozzánk csupán DVD-n érkeznek, de talán ez lesz a sorsa M. Night Shyamalan legújabb alkotásának, a The Visitnek is. Utóbbi azonban sajnálatos, mert állítólag visszatérés a rendező kezdeti sikereihez: kevés pénzből, eredeti forgatókönyvből és némi humorral készült, s lám-lám, így hogy nem költött dollárszázmilliókat egy lelketlen szkriptre (khm… Az utolsó léghajlító, A Föld után), a kritikai és nézői reakciók is jobbak, mint a két legutóbbi filmje esetében.

Közben a War Room, illetve az A Walk in the Room landolt a harmadik-negyedik helyen, míg a lista egyetlen blockbustere, a Mission: Impossible: Titkos nemzet tarja magát az ötödik helyen, amely 188,2 millió dolláros bevételével a harmadik legjövedelmezőbb Lehetetlen küldetés lett a harmadik rész 134 milliós, és az első epizód 180 milliós amerikai kaszálása után. A Szellem Protokoll 2011-ben összekalapált 209 milliója talán még összecsordogálhat (bár valószínűbb, hogy nem), viszont a második rész 215 milliója egész biztosan csak ábránd marad.

A következő napokban azonban a múlt hetinél is nagyobb dollárcsilingelésre lehet számítani, egyrészt érkezik a young adult könyvadaptáció második része, Az útvesztő: Tűzpróba, a remélhetőleg Johnny Depp nagy visszatérése, a Fekete mise, valamint az igaz történet alapján készült, ismert színészek sorát felvonultató Everest is.

A teljes heti bevétel (szeptember 11-13.):

1. The Perfect Guy. Hétvégi bevétel: $26.7m Összbevétel: $26.7m Gyártási költség: $12m
2. The Visit. Hétvégi bevétel: $25.7m Összbevétel: $25.7m Gyártási költség: $5m
3. War Room. Hétvégi bevétel: $7.4m Összbevétel: $39.2m Gyártási költség: $3m
4. A Walk in the Woods. Hétvégi bevétel: $4.6m Összbevétel: $19.9m Gyártási költség: $8m
5. Mission: Impossible: Titkos nemzet. Hétvégi bevétel: $4.2m Összbevétel: $188.2m Gyártási költség: $150m
6. Straight Outta Compton. Hétvégi bevétel: $4.1m Összbevétel: $155.7m Gyártási költség: $28m
7. No Escape. Hétvégi bevétel: $2.9m Összbevétel: $24.2m Gyártási költség: $5m
8. A szállító: Örökség. Hétvégi bevétel: $2.7m Összbevétel: $13.3m Gyártási költség: $22m
9. 90 Minutes in Heaven. Hétvégi bevétel: $2.2m Összbevétel: $2.2m Gyártási költség: $5m
10. Un gallo con muchos huevos. Hétvégi bevétel: $1.9m Összbevétel: $6.7m Gyártási költség: $5.3m

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik