Kultúra

Bárki megnézheti Kádár balatoni villáját

Kádár János (Array)
Kádár János (Array)

Itt nyaralt Fidel Castro és Nyikita Hruscsov is – privát moziterem és étellift is tartozott a közösségi házhoz.

Kapcsolódó cikkek

A Balaton partjára szervez túrát a Budapest Aszfaltprojekt (Bupap) augusztusban és szeptemberben, hogy bemutassák Kádár János egykori nyaralóját.

A Balaton keleti kapujának nevezett Balatonaliga a századfordulón indult virágzásnak. A község legszebb tóparti részét 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja kisajátította, ettől kezdve az MDP, majd az MSZMP pártüdülőjeként működött. Az egykori balatonaligai luxusüdülő sajátos világát ligetes utcákon és a Balaton partján sétálva fedezhetik fel a túra résztvevői, akik megnézhetik hol és hogyan nyaraltak a pártvezetők és párttagok a zárt, fegyveres őrökkel védett területen – közölték a szervezők az MTI-vel.

A mai Club Aliga területén először az Aliga I. néven ismert területet lehet a séta keretében bejárni, ahova egykor csak a kivételezett párttagok kaphattak beutalót. Csonka Laura történész, a túra vezetője ezt követően az Aliga II. területét mutatja be, ezen a területen még elitebb réteg, a főelvtársak pihenhették ki fáradalmaikat és élvezhették a tavat.

Ezen a részen található Kádár János egykori villája, valamint az elnöki villa is, ahol többek között Fidel Castro és Nyikita Hruscsov is nyaralt.

Kevésbé köztudott, hogy az elvtársak rendelkezésére állt egy kétszintes közösségi ház is, amelynek teraszáról teljes panoráma nyílt a tóra, ahová étellift vitte fel a szükséges frissítőket. Egy szinttel lejjebb hatalmas privát moziterem állt a vendégek rendelkezésére.

A programot augusztusban két alkalommal, szeptemberben pedig egyszer szervezik meg. Az egész napos túra kedvező időjárás esetén fürdőzéssel zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik