Kultúra

Bűnvádi eljárás indult a gejzírt rózsaszínre festő művész ellen

Rózsaszín jéghegy (jéghegy, )
Rózsaszín jéghegy (jéghegy, )

Marco Evaristti a gejzír mellett jéghegyet is befestett már, a természetvédők mellett az állatbarátok is utálják az aranyhalas-turmixos akciója óta.

Izlandi természetvédők haragját és a hatóságok fellépését vonta magára egy dán installációművész azzal, hogy rózsaszínűvé változtatott egy izlandi gejzírt. A chilei származású Marco Evaristti öt liter élelmiszerszínezékkel, Pink State elnevezésű művészetiakció-sorozatának legújabb aktusaként festette rózsaszínűre pénteken a dél-izlandi Stokkur szökőforrást.

 
Fotó: Europress 

A Visir című internetes portál híre szerint az 52 éves művész megtagadta a 100 ezer izlandi korona (206 ezer forint) szabálysértési bírság kifizetését és vasárnap hazautazott Koppenhágába. A bírság megfizetésének megtagadása miatt most bűnvádi eljárás indul ellene a szigetországban a környezetvédelmi törvény megsértése címén.

Marco Evaristti vitatott művészeti akciói miatt vált ismertté. Már 2000-ben magára vonta állatvédők haragját, mivel a dániai Kolding művészeti múzeumában felállított öt mixert, benne élő aranyhalakkal, és arra buzdította a látogatókat, hogy kapcsolják be a keverőgépet, amit legalább egy látogató meg is tett.

Ezt a projektet 2006-ban elvitte Ausztriába is, a Dornbirnben felállított installációt azonban ismeretlenek lerombolták, és az aranyhalakat “kiszabadították”, állatvédők pedig feljelentést tettek ellene.

Más vitatott akcióinak sorában 2004-ben 3000 liter festékkel pirosra festett egy grönlandi jéghegyet, 2008-ban pedig a Mont Blanc csúcsát fedte be rózsaszín kendőkkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik