Kultúra

25 éves a Művészetek Völgye, megújulással ünnepel

A fesztiválon még több helyszínen még változatosabb fellépők ünneplik a negyed évszázadot. Új jegytípust vezetnek be.

A fesztivál idén július 24-től augusztus 2-ig három településen hatvannál is több udvarban és 35 helyszínen több ezer programmal és fellépővel készül a Balaton-felvidéken. A jubileumi Művészetek Völgyében udvart indít a Momentán Társulat, itt tíz napon át szórakoztatnak színházzal, közösségi programokkal, játékokkal. Hajós András programszervezőnek áll, napközben interaktív zenés foglalkozásokat tart gyerekeknek, esténként pedig a Modern Art Orchestra ad koncerteket.

Zene, színház és design

A Blue sPot Café idén Blue sPot Majorrá változik, Harcsa Veronika kedvenc előadóival és lélekmelengető programokkal várja a felnőtteket és a gyerekeket. A színházi társulatoknak kialakított színpadon több programmal jelenik meg Pintér Béla Társulata, előadást tart a Nézőművészeti Főiskola és számos darabot mutat be a Jurányi Inkubátorház több társulata.

Bővül a komolyzenei helyszínek száma és a Völgybe látogatnak a közmédián sugárzott Virtuózok című tehetségkutató műsor fiatal zenészei. Az újjáéledő Klastrom öt napon át a Fonó Budai Zeneházé, aztán átveszi az irányítást a budapesti promóter/dj/producer csapat, az NVC, a világzenét felváltja az elektronikus életérzés, és egy egész napra felbukkan a Balaton Method klipfilm is.

Új jegy, jobb parkolás

A Hello Wood csapata közelebb költözik a többi helyszínhez, és saját kis falvat, önálló zenei programokat és külön gyerektábort szervez. A Design Terminal napközben workshopokra, esténként koncertekre várja a közönséget.
Idén is lesz Hobo Klub, az Ősök Házában Szőke András, a hagyományőrző Muharay Szövetség, az alternatív zenekaroknak otthont adó Elevenkert, a fiatalok kedvenc falusi romkocsmája, a Gólya udvar, valamint a családok és gyerekek találkahelye, a Kaláka Versudvar.

A fesztiválozók új gasztroszereplőkkel és kézműves sörökkel találkozhatnak a kínálatban. A már kapható jegytípusok bővültek, a napi, hétvégi és 10 napos bérlet mellett megjelent egy kedvezményes és rugalmasan, bármely napra beváltható ötnapos bérlet. A fesztivál igyekszik új, különleges megoldásokat biztosítani a szállásfoglalásban, és fejlesztésekkel segítik a parkolási folyamatokat – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik