Kultúra

Állami díjat kapott Kautzky, Gundel-Takács és Mága

díjak (díjak)
díjak (díjak)

Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át pénteken a Pesti Vigadóban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából - áll az emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

Az ünnepségen Balog Zoltán elmondta, amikor eljön március 15-e, a magyar szabadság napja, első az érzelem. Meghatottan emlékezni, csodálni az akkori magyarokat, hogy volt bennük bátorság és tehetség.

“Látjuk és érzékeljük a díjazottak azon törekvését, hogy nem csak maguknak, de másoknak is használnak azzal, amit tesznek, amit alkotnak. Ők megtestesítenek egy darabot a márciusi ifjak Magyarországából, a mi vágyainkból és reményeinkből” – tette hozzá a tárcavezető.

Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán az alábbi díjakat adta át.

Magyarország Babérkoszorúja díj (a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként)

Ferenczes István, József Attila-díjas költő, az MMA rendes tagja,
Tamás Menyhért, József Attila-díjas író, költő, az MMA rendes tagja,
Zalán Tibor, József Attila-díjas költő.

Magyarország Kiváló Művésze díj (a magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként):

Dunai Tamás, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,
Kertesi Ingrid, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Érdemes Művész,
Lorán Lenke, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész,
Lovas Pál, Liszt Ferenc-díjas táncművész, Érdemes Művész,
Tordai Teri, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész.

Magyarország Érdemes Művésze díj (a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként):

Baska József, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, szobrászművész,
Bencze Ilona, Jászai Mari-díjas színművész,
Dr. Bodolay Géza, Jászai Mari-díjas rendező,
Csáji Attila, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
Hollerung Gábor, Liszt Ferenc-díjas karmester,
Illényi Katica, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
Kéri Imre, Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész,
Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező,
Mezei Gábor, Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, az MMA rendes tagja,
Oberfrank Péter, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester,
Prunyi Ilona, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja,
Spindler Béla, Jászai Mari-díjas színművész,
Szemadám György, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
Ujlaki Dénes, Jászai Mari-díjas színművész,
Záborszky Kálmán, Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA rendes tagja.

Balázs Béla-díj (a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként):

Czakó Judit, filmvágó részére,
Kabay Barna, rendező, producer,
Köbli Norbert, forgatókönyvíró,
Petényi Katalin, forgatókönyvíró, rendező, vágó.

Balogh Rudolf-díj (kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként):

Dr. Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, művészettörténész, fotótörténész,
Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA egyetemi adjunktusa, a Média Intézet Fotográfia Tanszék vezetője, fotóművész.

Jászai Mari-díj (Kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenysége elismeréseként):

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója,
Guelmino Sándor, színházi rendező, dramaturg,
Kautzky Armand, az Új színház színművésze,
Kiss József, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, rendező, dramaturg, drámaíró,
Láng József, színművész,
Sáfár Mónika, a Madách Színház színművésze,
Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze.

Nádasdy Kálmán-díj (kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként):

Szomor György, színművész, rendező.

Blattner Géza-díj (kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként):

Török Ágnes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház bábszínésze.

Harangozó Gyula-díj (a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként):

Bora Gábor, táncművész, táncpedagógus,
Velekei László, a Győri Balett művészeti asszisztense.

Erkel Ferenc-díj (kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként):

Márkus Tibor, jazz zongoraművész, egyetemi adjunktus részére,
Zombola Péter, művészeti koordinátor, egyetemi adjunktus, zeneszerző részére.

Liszt Ferenc-díj (kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként):

Balázs János, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zongoratanára, zongoraművész,
Horváth Mária, a Magyar Rádió Kórusának énekművésze,
Pál István, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, népzenész,
Dr. Ordasi Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatója, karnagy,
Várdai István, gordonkaművész.

Szabolcsi Bence-díj (Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként):

Pávai István, a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, népzenekutató.

Ferenczy Noémi-díj (kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként):

Bányász Judit, textilművész,
Botos Péter, üvegművész,
Göbölyös Márta, textilművész,
Husz Ágnes, keramikusművész,
Jáger Margit, keramikusművész.

Munkácsy Mihály-díj (kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként):

Foster Colin, szobrászművész,
Lajta Gábor, festőművész,
Lux Antal, festő-, grafikus- és médiaművész,
Pál Csaba, grafikus- és festőművész,
Dr. Somody Péter, festőművész, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanszékvezetője,
Szőcs Miklós TUI, szobrászművész,
Wierdl Zsuzsanna, restaurátorművész.

Németh Lajos-díj (a kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként):

Bárdosi József, a váci Tragor Ignác Múzeum művészettörténész-muzeológusa.

József Attila-díj (kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként):

Bakonyi István, irodalomtörténész, író, kritikus, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára,
Cs. Nagy Ibolya, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő,
Csontos János, költő, kritikus, publicista, szerkesztő,
Fenyvesi Ottó, az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának titkára,
Gálfalvi György, szerkesztő, esszéíró,
Szondi György, költő, műfordító, művelődéstörténész,
Zsille Gábor, költő, műfordító, publicista, szerkesztő.

Táncsics Mihály-díj (kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként):

Filippinyi Éva, az MTVA Kulturális Főszerkesztősége kiemelt szerkesztője,
Körmendy Zsuzsanna, a Magyar Nemzet rovatvezetője,
Gundel Takács Gábor, az MTVA műsorvezető-szerkesztője.

Bánffy Miklós-díj (a kultúra érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként):

Elekes Botond, a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért,
Kovács Géza, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója,
Turányi Zsuzsanna, a Honvéd Együttes kulturális menedzsere, produkciós titkára.

Pro Caritate-díj (a hátrányos helyzetben lévők támogatása érdekében végzett kiemelkedő, példamutató tevékenysége elismeréseként):

Mága Zoltán hegedűművész

Ajánlott videó

Olvasói sztorik