Kultúra

Hallgassa meg, hogyan ültetett be gondolatot a Mindenható Simicska rádiójában!

Bud Almighty (Bud Almighty)
Bud Almighty (Bud Almighty)

Ma reggel "gondolatbeültetést" végzett a Class FM-en az amerikai Bud Almighty: huszonnyolc másodperc alatt hét hetest ültetett a magyarokba. Mi volt ez? Átverés. Finomabban: médiahack. Nem Bud, hanem Nate.

12.12 Citromkarika

Na, az imént telefonált “Bud Almighty” marketingese, azzal, hogy eltaláltuk a megoldást, ez itt valóban egy reklámkampány, valóban a taxicégé, aminek persze mi párszor leírtuk a nevét, ez van, tán majd a mi sales-eseink is lehúznak egy bőrt (néhány taxicsekket) a ravasz személyfuvarozó cégről, és akkor egy-egy.

Bud Almighty természetesen nem Bud Almighty, hanem egy jó ideje Budapesten élő amerikai kicsávó, a keresztneve Nate, a családnevére nem emlékszik a marketinges. Nate amúgy zenész, de a zenekara neve szintén nem ismert (méltán ismeretlen – ezt íratja velünk a nem is tudjuk, micsoda), amúgy interjúzható, ha valakinek interjúzhatnékja van. A fotókon mellette ülő nő neve Dorothy, ő is jenki, ő is itt él. Dorothy “egyik kollégánk barátnője”, mármint a marketinges kollégájának barátnője, “irodistaféleség”.

Téma lezárva, citromkarika a szánkban, kacagunk.

 

11.21 A kutyát nem érdekli

Azért az elgondolkodtató, hogy nincs az az égbekiáltó baromság, ami elérné az ingerküszöböt. Semmi csalózás, pedig hát ezerhétszázan csak beregisztráltak (legalábbis ez az állítás) Bud Almighty péntekre hirdetett, azóta lemondott előadására.

Marketingesnek lenni se könnyű.

 

11.03 Ki ez a kölök zöld kapucniban?

És ki az a göndör nő, aki az amcsi menedzser szerepét játszotta a sajttájon?

Ismeri őket valaki valamelyik romkocsmából?

 

10.47 Itt a megoldás

Amit nem mondunk, kell a fenének egy per, ha netán tévednénk.

Mindenesetre két adat.

Mi a közös Bud Almighty és a Budapest Taxi között? Az első négy betű.

Mely szavakkal zajlott a gondolatbeültetés? Hét darab hetessel. Mi a Budapest Taxi telefonszáma?

Tamáskodunk, anyázzunk vagy röhögjünk magunkon.

 

9.58 Mit jelent a 7×7?

Ezen agyalunk idebent.

“Héééét! Héééééét!” – így vuduzza Orbán Viktort?

Netán új taxitársaság indul? Illetve 7×7 már van. Ők hájpolják magukat?

Tessék kommentelni!

 

9.43 Szavazzuk fölül a múltat!

Hétfőn már nekiálltunk szavazni a Mindenhatóról, ma reggel Linkóci vezetett 36,5 százalékkal, repper 24,5 százalék, Simicska 19,8 százalék, kandi 14, Goodfriend 5 százalék. Folytassuk! Változtassuk meg a múltat!

 

 

9.37 Akarnak hallani hétszer hetet?

Katt a lejátszóra.

 

8.26 Bimbódzó mindenhatóság

Levezetésként eláruljuk, a bud szó angolul annyit tesz bimbó, rügy. A névválasztással a Mester tán arra akar utalni, hogy mindenhatósága még zsenge, erre enged következtetni egyébként a zöld csuklyája is. Később, ha mindenhatósága fejlődik, biztosan Sprout (hajtás), végül Bloom (virág, virágzás) Almighty néven szerepel majd, s ezzel együtt kapucnis pulcsija is egyre színesebb és talán illatosabb is lesz.

Na, irány eurót hamisítani.

Szép napot!

 

8.26 Igyunk az egészségére!

Ahonnan Mindenható jön, ott az egyik legnépszerűbb sör az alacsony kalóriatartalmú, 4,2 alkoholszázalékos Bud Light, ami a magyar ízlésnek kicsit vizes, édeskés, de vodkával elmegy.

Nem mindenható Bud nincs, csak túl kevés pia.

 

8.19 Szuggesztív imprinting áldozata lett egy fideszes vezető

Sokan megkérdőjelezik a Mester szakmai tudását, van, aki egyenesen kóklernek titulálja, de ha jobban belegondolunk, el kell ismerjük, a srác egy zseni. Azt ígérte, élő rádióműsorban mutatja be tudását, ám valójában már tegnap akcióba lépett.

A definícióban szereplő print szóból sejthettük volna: a szuggesztív imprinting nem más, mint rávenni valakit, hogy – akaratán kívül – nagy tételben nyomtasson hamis eurót, majd próbálja meg értékesíteni egy pályaudvaron. Siker!

A paranormális jelenségről itt olvashat bővebben.

 

8.14 Balázs és Rákóczi egyetlen szót sem ejt a gondolatbeültetésről!

Kitörölte az agyukat Bud Almighty! Más megoldást nem tudunk elképzelni. A kutyafáját.

 

8.11 Linkóci Wisconsin külsőről?

Még egy bekezdés hétfőről, ráérünk, a Class FM-en útinformoznak.

Nos, önök szerint mi ez az egész? Wisconsin külsőn úgy döntött egy linkóci, hogy leveszi némi lóvéval a tufa kelet-európaiakat, s ehhez egy soha meg nem születő könyv ígéretével beetetett egy jobb sorsra érdemes magyar könyvkiadót? Vagy még Wisconsin is kamu, s egy repper szórakozik velünk a nyóckerből? Méretes kandikamera? Netán Goodfriend bújik meg a kapucni alatt? Vagy… Simicska hazaugrott a szánkózásból?


 

8.08 Szóhoz sem jutnak Rákóczi Feriék

Zenélnek. Most már kivárjuk.

Vett fél perc reklámidőt a Mindenható?

 

7.59 Mi a g.ci van?

Kérdezzük stílszerűen, hiszen mégiscsak Simicska Lajos rádióját hallgatjuk.

A fiatalember, mármint a Mester, mármint Bud Almighty hétszer elmondta azt, hogy hét, majd elhangzott az alább is olvasható lezáró mondat: “Most már tudni fogják, ha szükségük lesz rá. A bevésés befejeződött!”

Az egész összesen huszonnyolc másodpercig tartott.

Na, erre vajon hogyan reagálnak a műsorvezetők?

Egyelőre reklámhegy, majd hírek.

 

7.58 Megy a bevésés

“Hét! Héét! Hééét! Héééét! Hééééét! Hééééééét! Hééééééééét!… Most már tudni fogják, ha szükségük lesz rá. A bevésés befejeződött!”

What?

 

7.57 Na, mi lesz már?

Reklám megy.

 

7.53 De mi is ez az egész?

Maradt még kis időnk felidézni a hétfői élményt. Alább.

„Módszere, a szuggesztív imprinting ugyan nem előzmények nélküli a pszichológia tudományában, mégis Bud Almighty nevéhez kötődik a képesség, hogy nem csak négyszemközti, hanem több résztvevős kísérletekben is eredményt képes felmutatni, az alanyok által visszaigazoltan.”

Szuggesztív imprinting, értsd irányított gondolatbeültetés. Maguknak is Cipolla jutott az eszükbe a Mario és a varázslóból? Kérdezzük a Mestert, hallott-e Cipolláról? Nem. És a Mario és a varázslóról, ami nálunk kötelező középiskolai irodalom? Nem. És Thomas Mannról? Na, ő már ismerős, „de ezt nem olvastam tőle”.

Megrendül bizalmunk, de annyira azért magunknál vagyunk, hogy az elénk tett ismertetőből felolvassuk a Mesternek a szuggesztív imprinting általa megfogalmazott definícióját: „A szuggesztív imprinting egy beültetett tétel, egy saját motiváló gondolat a lényeg. Ha erre rátalál az ember, meg tudja fogalmazni magának saját imprinting üzenetét, amit magába vés, az mindenre megoldást ad. Ezután felszabadulnak a gátak, megszűnik az emberré levés kapcsán érzett szégyenérzet. Az ember el tudja utasítani a folytonos hárításokat, a halogatást, mindenki megkezdi saját útját a sikeres és boldog élet felé.”

 

7.51 Vigyázz, Mindenható!

Hadd emlékeztessük az olvasókat, hogy ha a fiatalember azt hiszi, szűz piacra érkezett, nagyot téved. Nem esünk hasra sem az idegen szavaktól, sem a nagy ígéretektől, tudjuk mi pontosan, mi az a szuggeszció, meg gondolatátvitel, meg hogy milyen érzés, amikor energizálás történik!.Szóval ezt a lécet nehéz lesz megugrania, de azért persze kívánjuk neki a legjobbakat.

 

7.49 Bud Almighty = Mindenható haver

Hétfőn ezt írtuk: “Hallottak már Bud Almighty úrról? Ne szégyelljék, mi sem. Sőt a legokosabb földlakó, a Google is csupa magyar találatot dob ki erre a névre. Hadd jegyezzük meg, nekünk már Andre Goodfriend is gyanús volt, de tényleg, idejön egy diplomata a velünk mostanában totál ellenséges USA-ból, és Jóbarát Andrásnak hívják. Na ne. És most meg itt ez a Bud Almighty. Magyarul: Mindenható Haver!”


Fotó: Berecz Valter

 

7.46 Mindjárt belénk ültetnek egy gondolatot

Fura fickó érkezett Budapestre, azt állítja magáról: gondolatbeültetést végez. Beültünk hétfői sajtótájékoztatójára, ahol arról is beszélt, pénteken, a SYMA csarnokban “csoportos gondolatbeültetést” végez majd ezerhétszáz fős közönség előtt. Sajnos a sajttáj botrányfélébe fulladt, minek következtében a Mester lemondta fellépését, ám  menedzsere megszervezte, hogy ma reggel a Class FM-en az éteren keresztül ültet majd be gondolatot.

Mindjárt kezdődik!

 

7.44 Tizenegy perc múlva beültetés!

Klassz lesz.

Olvasói sztorik