Mi lenne, ha a világot nem Isten teremtette volna, hanem metróépítők? Ilyesmiken szokott agyalni a keresztény stand-up comedy esteket tartó humorista, műfordító és – nem mellékesen – hívő evangélikus Kövesdi Miklós Gábor, akit még egyik püspök sem akart kiüldözni az egyházból. Interjú.
Keresztény stand-up comedy – honnan jött az ötlet?
Onnan, hogy keresztény vagyok. Ez egy állapot. Ebből kifolyólag talán fogékonyabb vagyok ezekre a témákra. Épp a napokban volt a Fábry-gegcsapattal egy bulink, ahol a párizsi eseményekre utalva azt mondta az egyik kollégám, hogy engem félt a legjobban, mert én szoktam a legtöbbet viccelni az egyházakkal. Egy stand-upos nálunk ritkán beszél ilyen témákról, mert fél, hogy utána jön a kommentcunami. Én viszont azt gondolom, hogy a Biblia egy mérce, amit általában egy nem hívő ember is annak tekint, és szerintem alkalmas arra is, hogy görbe tükörnek használjuk. A keresztény stand-up estem úgy indult, hogy már évek óta foglalkoztam ezzel a témával, és az egyik Ars Sacra fesztivál (szakrális hetek; valláshoz kapcsolódó kulturális események fesztiválja – a szerk.) előtt kaptam egy felkérést, hogy lépjek fel, ekkor jött az ötlet, hogy lehetne ebből akár egy tematikus est is. Ilyen még – tudomásom szerint – Magyarországon nem volt.
Milyen témákhoz nyúlsz?
Ott van például a 4-es metró. Ugye mindenhol, ahol épült, ki volt írva: „Új világot építünk.” Na, ne már, hát még metrót se tudtok! Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a világot nem Isten teremtette volna, hanem metróépítők. Hogy hangzana a Biblia eleje? Milyen lenne az első 7 nap? És hasonlók.
Fotók: Berecz Valter
A „Játszd újra, Noé” címből arra következtetek, hogy a metró mellett a bárkaépítési munkálatok is előkerülnek.
Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha most kellene felépíteni a bárkát, itt Magyarországon. Vajon milyen akadályokba ütközne Noé – gondoljunk csak a bürokráciára, vagy az emberek reakciójára. A kiindulópont a következő: abbahagyom a bizonytalan humorista szakmát, és inkább én leszek az új Noé, várom az özönvizet, építem a bárkát.
Ez nem hülyeség, Noéból kevesebb van, mint humoristából.
Ugye?!
Mennyire érzékeny a közönség?
Amikor belevágtam, persze izgultam, hogy fogják fogadni, de eddig nagyon pozitívak a tapasztalataim. Rengeteg egyházi eseményen léptem fel; mindhárom evangélikus püspök látta az előadásomat, de még egyik sem akart kiüldözni az egyházból. Egyszer egy katolikus papokkal kapcsolatos viccet mondtam Budafokon, ahol utána egy érintett, tehát egy katolikus pap jelezte, hogy neki ez a poén nem tetszett. Ennyi. De például nemrég Felvidéken, a Selye Egyetemen, a IV. Interdiszciplináris Humorkonferencián egy srác odajött, és elmondta, hogy katolikusként semmi kivetnivalót nem talált abban, amit mondtam.
Előadás közben sosem szóltak be?
Egy Schmitt Pállal kapcsolatos poénom után valaki bekiabált, hogy „Úgy is beszélsz, mint ő”. Azt válaszoltam: „De mennyivel jobban írok nála.” És ebben maradtunk. Aztán kiderült, hogy ő a hangtechnikus tök részeg haverja volt, aki nem is az estre jött, csak inni, de aztán rábeszélték, hogy maradjon.
Felekezetenként eltérő a humor-tűréshatár?
A katolikusok vagy a reformátusok általában sokkal konzervatívabbak, mint mi, evangélikusok. Náluk más a humorküszöb. De a műsorom szempontjából ez nem is lényeges, hiszen amúgy sem az a célom vele, hogy megsértsem bármelyik egyházat vagy vallást. Van egyébként normál stand-up estem is, és néha abba is belecsempészek egy-egy elemet a Noéból, és ez sosem szokott gondot okozni.
Van bármi, amivel nem ér viccelni?
Hogy mit szabad és mit nem, az a művészben dől el. Ő érzi, hogy meddig mehet el, és ő vállalja a következményeket is – például, hogy az adott közönségnek valamiért nem tetszik egy poén. Ami pedig a befogadót, a nézőt illeti: vannak emberek, akik szeretnek megsértődni. Ők megsértődnek bármin – és ehhez nem kell katolikusnak, kereszténynek vagy vallásosnak lenni. Ott van például a Monty Pythontól a Brian élete. Nagy port kavart, sok helyen betiltották, több egyház támadta és a mai napig is elítéli, pedig a film csak egy hívői magatartásformát kritizál: a „fanatikus, gondolkodás nélkül megyünk előre” típusút. És támadták azért is, mert Briant Jézussal azonosították, ami azért is hülyeség, mert maga Jézus is megjelenik a filmben; és a legdurvább, ami elhangzik, hogy azt mondja a hegyi beszédben, hogy „boldogok a sajtkészítők”. Pont a Brian életét említi Bartha István evangélikus lelkész a párizsi eseményekkel kapcsolatban írott blogposztjában: ha ő (mármint Bartha) találkozik olyasmivel, ami akár a vallást, akár Jézust kritikusan közelíti meg, akkor azon nem megsértődik, hanem megvizsgálja, szembeállítja saját értékítéletével, és abból kialakul valami. Ezek a dolgok viszik előre az embert a gondolkodásban.
Mit gondolsz az olyan Szőnyiszilárd-típusú véleményekről, hogy a Charlie Hebdo-szerzők ugyan nem érdemelték meg a halált, de nem kellett volna kihúzniuk a gyufát?
Olyan nincs, hogy valaki csinál valamit, és én azért lelövöm. Ez pont olyan, mint a nemi erőszak esete: bárhogy jön szembe az utcán egy hölgy, akár anyaszült meztelen is lehet, attól még nem erőszakolom meg. A Charlie Hebdo karikatúrái között voltak olyanok, amik sértették a kereszténységet, de nyilván nem merült fel bennünk, hogy lelőjük a rajzolókat. Mint ahogy a muzulmánok többsége is elítélte az eseményeket. Tehát nem igaz, hogy ez az ügy arról szól, hogy a karikaturisták kihúzták a gyufát.
Magyarországon meddig működne egy Charlie Hebdo jellegű vicclap?
Mint ahogy nálunk a párizsi mészárlással kapcsolatos vélemények is láthatóan a politikai törésvonalak mentén helyezkedtel el, valószínűleg egy ilyen lappal is ez lenne a helyzet: az egyik oldal védené, a másik támadná. Mint például a szent családot ábrázoló HVG-címlapot.
Arról mi a véleményed hívőként?
Szerintem semmi baj nincs vele, hiszen nem a vallást támadta, hanem egy vallási motívumot használt fel arra, hogy megfogalmazzon egy kormánnyal kapcsolatos kritikát. És persze azt az ellentmondást, amit a magát nagyon kereszténynek tartó kormány és az ő tettei között feszül. Csak hát sajnos nálunk a politika a humorban is megosztó, erre nagyon jó példa Fábry Sanyi esete, akit 2002-ig mindenki imádott, aztán, amikor politikailag coming outolt, attól a perctől kezdve ellene fordultak. De visszatérve a HVG-címlapra: mindenkinek joga van azt mondania, hogy ez a kép őt bántja, de nyilván senki sem fog bemenni a HVG szerkesztőségébe egy géppisztollyal.
Te mit szólnál egy magyar Charlie Hebdóhoz?
Lehet, hogy lenne benne olyan karikatúra, ami nem tetszene. És akkor mi van? Semmi. Élnék így tovább. Se én nem lennék tőle kevesebb, sem Isten. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki Allahot vagy Istent bántja, akkor majd Allah vagy Isten meg fogja ezt oldani, amikor eljön az ideje. Ebben nem nekünk kell igazságot tenni.
Egy ország háborodott fel, amikor egy tévéadásban a megerőszakolt nők témája vicces szövegkörnyezetbe került. Ezek szerint érzékenyek vagyunk erre a témára, ami igazán jó hír. De mi a helyzet akkor, amikor színpadon vagy humorosnak szánt tévéműsorokban valaki a legócskább cigányos, buzis „poénokat” szórja?
Az lenne szerencsés, ha olyan jogi és kulturális környezet lenne, hogy ha valakit megsértenek, akkor azt ő szóvá tudja tenni. Illetve a humorszakmában is kellene, hogy működjön egy kontroll: hogy a művészek érezzék, hol a határ. Ha arról szól egy vicc, hogy a cigány lop és csal – akkor olyan viccet nem mesélünk.
Az érintettség legitimálja a viccelődést? A zsidó származású Mel Brooksnak és Woody Allennek rengeteg zseniális zsidós poénja van.
Persze, insiderként egész más a helyzet. Don Nielsen, a humort tanulmányozó amerikai professzor mondott erre egy példát, egy zsidó viccet: – Miért nem ellenzik a zsidók az abortuszt? – Mert addig nem tartják életképesnek a magzatot, amíg el nem végezte a Harvard Egyetemet. Ha ezt nem zsidó ember mondja, antiszemitának tűnhet, hiszen kritizálja a zsidókat; ha zsidó mondja, akkor pozitív fényben tünteti fel őket, mondván, hogy ilyen magasak a gyermeknevelési elvárásaik. Ha külsős mondja a viccet, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sztereotípiákat erősíti; ha viszont érintettként meséli, akkor az viszont előre visz, érdemes lehet elgondolkodni a kérdésen.
Átküldtél egy hihetetlen cikket, ami a Magyar Narancs online felületén jelent meg. Az előadásod plakátját látta valaki, és abból az egyetlen szóból, hogy keresztény, arra a következtetésre jutott a szerző, hogy „még egy udvari bolond a miniszterelnök udvarába, egy olyan, aki megmondja, mi a vicces, és mi nem”. A zsidózás mintájára ez afféle keresztényezés?
Ennyi. Az újságíró sétált az utcán, meglátta a plakátomat, és ezt a következtetést vonta le. Utána próbáltam felkeresni a lapot, de nem jártam sikerrel. Ettől eltekintve szerencsém van egyébként, mert nem tudnak politikailag besorolni. Írok a Hócipőnek és a Fábrynak is, na, most akkor döntse el mindenki, hogy mi van. Szerintem humoristaként nem szerencsés letenni a garast senki mellett. A noés esten is mondtam már kormányt kritizáló poént, majd az előadás után valaki odajött, és elmondta, hogy ő ugyan fideszes, de ettől még jókat nevetett.
Egy normális országban nyilván nem is lenne gond, hogy egyszerre dolgozol a jobbos Fábrynak és a liberális Hócipőnek. A munkaadóid elfogadják ezt a helyzetet, vagy te vagy a humor Schiffer Andrása, akit jobboldalról libsiznek, a liberálisok pedig lefideszbérenceznek?
Legfeljebb olyan fordult elő, hogy amikor jobbos laphoz mentem interjút adni, azt javasolták, ne nagyon emlegessem a Hócipőt. De ha valaki csak emiatt nem csinál velem interjút… akkor mi van… akkor sincs semmi baj. Szerencsére senki nem piszkál, mert látják, hogy a műsoraimban, ha úgy adódik, egyszerre orbánozok és gyurcsányozok. Vagy schifferezek.
