Kultúra

Egerek a Nemzetiben

Ezzel a címmel mutatnak be zenés mesejátékot a színházban. Az öt színház koprodukciójában létrejövő nagyszínpadi előadás először október 11-én látható.

 Nyári Oszkár, a koprodukció létrejöttét kezdeményező Karaván Színház vezetője az előadás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: színházuk a toleranciát hirdeti, a békés egymás mellett élést, egymás elfogadását. Ezért választották előadásuk alapjául Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot című meséjét, amely egy Rómeó és Júlia-történet, a fehér és a szürke egércsalád vetélkedése egy sajtműhelyben zajlik.

A Tóth Géza rendezésében készülő produkció a Nemzeti Színházzal, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal, a Békéscsabai Jókai Színházzal és a tatabányai Jászai Mari Színházzal együttműködésben jön létre, és minden koprodukciós partner színházában műsorra tűzik.

A Nyári Oszkár által létrehozott Karaván Művészeti Alapítvány színi stúdióként indult 2000-ben, azzal a céllal, hogy tehetséges, hátrányos helyzetű – elsősorban cigány – gyerekeknek tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen Budapesten. 2002-ben a színinövendékek első vizsgamunkájaként mutatták be a Minden egér szereti a sajtot című mesejátékot, amelynek nagyszínpadra átdolgozott verzióját tűzi most műsorra a Nemzeti.

Fontos üzenet

Nyári Oszkár elmondta: az előadásban roma és nem roma színészek és színinövendékek dolgoznak együtt. Tóth Géza arról beszélt, hogy a mese tanítása nagyon fontos ma Magyarországon. Hozzátette: amit a mese szereplői megtanulnak – azt, hogy együtt kell működnie a két családnak, akármilyen színű a szőrük -, szintén fontos lenne most megtanítani minél több gyereknek.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vezetője kiemelte: példaértékű együttműködésről van szó, amelyben kőszínházak összefognak azért, hogy egy független színházi szervezet helyhez és mondanivalója megéléséhez juthasson, elmondhassa a közönségnek az általa fontosnak tartott gondolatokat.

Fekete Péter, a békéscsabai színház igazgatója hangoztatta, hogy a Jókai Színház a jelmezeket gyártja, és fiatal színészeik is részt vesznek az előadásban, amelyet 25 alkalommal játszanak majd Békéscsabán.

Crespo Rodrigo, a tatabányai színház vezetője arról beszélt, hogy a Jászai Mari Színház, amely a produkció díszletét gyártja, folyamatosan készít koprodukciókban előadásokat, független társulatokkal is.

Az előadásban öttagú zenekar játszik, a zenei vezető Veér Bertalan. A produkcióban, amelynek koreográfusa Kun Attila, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is színpadra lépnek. Az előadás szünetében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem segítségével kifejlesztett Sajteső elnevezésű interaktív mozgásérzékelő játékkal is játszhatnak majd a gyerekek.

A sajtótájékoztatón – amelyen a gyerekdarab három jelenetét is bemutatták – családjukkal megjelentek a Nemzeti Színház művészei is, köztük Bodrogi Gyula, Mátyássy Bence és Kristán Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik