Kultúra

Géza nagyfejedelem temetkezési helye után kutatnak Székesfehérváron

A Szent István bazilika előtti téren történő régészeti feltárásraa bazilika felújítása révén nyílt lehetőség.

Régészeti feltárásba kezdett a Szent István Király Múzeum Székesfehérváron, a Szent István bazilika előtti téren, ahol a szakemberek Géza nagyfejedelem temetkezési helyének és egykori palotájának maradványait feltételezik.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a bazilika felújítása révén nyílt lehetőség a feltárásra, amelyhez a forrásokat a város biztosítja. Megjegyezte: amennyiben bemutatásra érdemes maradványokat találnak, akkor azokat mindenképpen a helyszínen kívánják a nagyközönség elé tárni.

Kulcsár Mihály, a múzeum régész-igazgató-helyettese közölte, hogy a területet Kralovánszky Alán 1971-ben részben feltárta, és akkor egy templom maradványait fedezte fel, amelyeket a történeti-régészeti kutatás a Jan Dlugoss lengyel krónikás által lejegyzett középkori hagyomány alapján Géza nagyfejedelem temetkezési helyével azonosított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik