Kultúra

Magyar világpremier a rangos fesztiválon

A Katapult Film gyártásában az RTL Klub koprodukciójában készült alkotás egy parkolóhelyért vívott ádáz csatát mesél el.

A világ legrangosabb filmmustrái közé tartozó Varsói Filmfesztiválon debütál Miklauzic Bence Parkoló című filmje októberben – közölte szerdán a Magyar Filmunió az MTI-vel. Az alkotást, amely a fiatal magyar rendező harmadik játékfilmje, az október 10-én megnyíló nemzetközi filmmustra Free Spirit (Szabad szellem) programjában tűzik műsorra.

Miklauzic Bence úgy mutatta be filmjét, mint egy “párbajt, két igazság szembenállásának történetét”. A film helyszíne a pesti házak rengetegében egy üres foghíjtelken kialakított parkoló.

A történet főszereplője Légiós, a parkoló ura (Lengyel Ferenc) és Imre, a gazdag, de magányos üzletember (Szervét Tibor), aki 1968-as Ford Mustangjának keres biztonságos parkolóhelyet. A parkolóban csupán az egyetlen fedett hely számít tabunak, ahová Légiós senkit nem enged beállni. Imre viszont pont ezt nézi ki magának, hogy biztonságban tudja féltett autóját. Megkezdődik a párbaj, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd a belváros két magányos, mindenre elszánt harcosa a hullámpalával fedett parkolóhelyért – ismertette a film cselekményét a közlemény.

Fotó: MTI / Kallos Bea

A film forgatókönyve 2011 májusában elnyerte a közép-európai forgatókönyvek fejlesztésére szakosodott ScriptEast különdíját, ezt követően a könyv fejlesztése a filmalap támogatásával folytatódott, és végül tavaly augusztusban zajlott a forgatás. A filmalap 208,6 millió forinttal járult hozzá a produkció elkészítéséhez.

A forgatókönyvet Hegedűs Bálint, Lengyel Ferenc és Miklauzic Bence jegyzi, az operatőr a rendező testvére és alkotótársa Miklauzic Márton, a látványtervező Valcz Gábor, a jelmeztervező Ferenc Zsófia, a vágó Czakó Judit volt. Lengyel Ferenc és Szervét Tibor mellett Somody Kálmán, Pokorny Lia, Rajkai Zoltán, Egyed Attila, Horváth Kristóf, Bartsch Kata és Rába Roland is játszik a filmben.

A Parkoló a Katapult Film gyártásában az RTL Klub koprodukciójában készült, producere Angelusz Iván és Reich Péter. A film az A Company Hungary forgalmazásában január végétől látható a magyar mozikban.

A Parkoló világpremierjére a 30. évfordulóját ünneplő varsói filmfesztiválon az alkotók jelenlétében kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik