Kultúra

400 ezer embert várnak a Szigetre

Bár a látogatórekordot produkáló Volt fesztivál gazdaságilag bukta volt, a Balaton Sound ezt alaposan ellensúlyozta, de az eddigi bérletvásárlás és érdeklődés alapján a fő zászlóshajó a Sziget is nyereséges lehet, így a Gerendai Károlyék vállalkozása sikerrel zárhatja a szezont – írja a Napi Gazdaság.

A bérletekből a terveket már nyitás előtt sikerült produkálni, ami azt jelenti, hogy 30 százalékkal többet adtak el, mint tavaly ilyenkor. Napijegyekből pedig a szervezők várakozása szerint sikerül teljesíteni a tavalyi szintet. Összességében a Sziget összes látogatószáma meghaladhatja a 400 ezret.

Míg a hetijegyek 90 százalékát külföldiek veszik, és 10 százaléka a hazai vásárló, a napijegyeknél az aráy megfordul, igaz, ott 80-20 százalék a megoszlás.

A fesztivál büdzséje idén 3,65 milliárd forint, amelynek közel harmadát költik a sztárokra, de a fővárostól is vásárolnak 100 millió forintban szolgáltatásokat és a területért is le kell perkálni 55 millió forintot.

Ma kezdődik

A mínusz egyedik nappal ma veszi kezdetét a 22. Sziget fesztivál. A nagyszínpad idei fellépői közé tartozik a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, míg a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében itt lép fel mások mellett Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis és Calvin Harris.

A nagyszínpadon hosszú évek óta először négy magyar zenekar, az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & The Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary PopKids, a Punnany Massif és a fennállásának 25. születésnapját ünneplő Tankcsapda is fellép.

A fesztiválozókat idén is számtalan helyszín várja a Szigeten, köztük az Európa Színpad, a Világfalu, a Blues-Ír Színpad, a Múzeumi Negyed, a Fidelio Kultúrzóna – Összművészeti Színpad, a WAMP Design Piac, a Romkocsma Negyed és a Civil Sziget.

Az idei Sziget kapcsolódik a woodstocki fesztivál 45., a Rubik-kocka 40. és a rendszerváltás 25. évfordulójához.
A fesztiválon állandó lesz a rendőri jelenlét, a civil ruhás járőrökön kívül angol és francia rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd.

Megfelel a hangerő

A vasárnap éjszaka és hétfő hajnalban elvégzett vizsgálatok alapján a rendezvény zajszintje megfelel az előírásoknak.

Gerendai Károly főszervező szerint a fesztivál hangpróbája alatt a III., a IV. és a XIII. kerület több pontján is mérték a hangerőt. A zaj szintje a még a megengedett határértéken belül volt, ami nyáron, éjszaka 11 óra előtt 65, utána pedig 55 decibel.

A hang erejét az időjárás is befolyásolhatja: a szél, a páratartalom, de a száraz idő is hatással lehet arra, hogy mennyire hallják hangosnak a fesztivált. Ezért folyamatosan ellenőrzik majd a zajszintet a Duna mindkét partján, sőt, ha bárki túlságosan hangosnak hallja a rendezvényt, akkor ezt egy call centeren keresztül bejelentheti – fűzte hozzá.

A főbb koncerteken és helyszíneken egyébként központi hangerőszabályozók is működnek, amelyekkel a fesztivál szakemberei közvetlenül beavatkozhatnak, ha a megengedett határérték fölött szólna a zene. Idén egyébként a Sziget közelében élő óbudai lakosok védelmében egy száz méter hosszú, hat méter magas hangfogó falat is építettek.

A zajszint mérését egy speciális műszer segítségével végezték. A fesztivál főbb koncerthelyszíneit erre az időre sorra, majd egyszerre is beüzemelték, a szerkezet segítségével pedig rögzítették az értékeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik