Felhívtam Törőcsik Marit, és belekiabáltam a telefonba, hogy még mindig nem vagyok normális. Na jó, igazából nemcsak én, hanem mindenki, és nem is én tárcsáztam, hanem az Ördögkatlan apja, de ez milyen menő már, nem?
Törőcsik Mari az Ördögkatlan Fesztivál egyik védnöke és azt mondta nekünk, ő azokat az embereket szereti igazán, akikre azt mondják, ez nem normális. Örülök, mert engem ezek szerint nagyon kedvelne, ha ismernénk egymást személyesen. Túlvagyunk a megnyitón.
Az első nap után ki merem jelenteni, hogy fesztiválszüzességünk elveszítésére a tökéletes helyszínt választottam: kicsi(nek tűnő), jól szervezett, bátor vállalkozás. Színházra, irodalomra és komolyzenére építeni egy fesztivált úgy, hogy sok száz ember egy focipályán hallgat Beethovent, majd Lajkó Félixet és a Dohnányi zenekart ugyanazok, akik egy másik focipályán reggel még jógáztak, tényleg nem normális dolog. Cserébe hihetetlenül izgalmas.
Hétfő délutánra összeállt minden, mint a zsíros tészta. Délelőtt tettünk egy nagy kört, megnéztük, hol rendel a gyerekorvos (ne adj Isten), hol van fogorvosi rendelő (az ördög miért pont a Katlanban aludna?) és megismerkedtünk a faluval (van házi pékség, oppárdon, kézműves mánufákktúra, igazi kovászos kenyérrel és túrós batyuval), bejártuk a helyszíneket és beköszöntünk az általános iskolába, ami nemcsak helyszín, de a fesztivál központja is, ha elveszettnek, kicsinek és anyásnak érezzük magunkat, itt lehet nyavalyogni is. Legfeljebb kihajítanak.
Az iskolával szemben van a pénztár és az infopult, itt osztják a sorszámokat is. Egyes produkciókra ugyanis sorszámmal lehet bejutni. Egy-egy előadásra több ezren kíváncsiak ugyan, de a hely szűkös, ezért alakult ki ez a szokás: ha meg akarod nézni a Katona művészeinek a produkcióját vagy Haumann Pétert, sorban állsz, megköszönöd a sorszámodat, örülsz, csillogó szemmel bámulsz. Ennél igazságosabb dolgot én sem tudtam volna kitalálni. Az infopultnál Kati néni a mindentudó, nemcsak azt tudja pontosan, hánykor indul Kisharsányba az ingyenes Katlanbusz, de azt is, hol érdemes rozét kóstolni és hol van az ügyeletes gyógyszertár.
Fotó: Hódos Hajni
Amíg a Petra aludt, összeütöttem egy fesztiválebédet: pár gerezd összezúzott fokhagymát, egy csokor újhagymát és két, kockára vágott cukkinit olívaolajon megpirítottam-sütöttem, sózás, borsozás után összeforgattam farfalle tésztával és hogy azt is érezzem, az istenek kegyeltjei vagyunk, sütöttem hozzá bőrén, sóval és pár csepp citrommal egy szelet lazacot is, amit leértékelve vettem a Lidlben. Persze Petra nem evett belőle egy falatot se, mert minek ilyen hülyeségekre pazarolni az időt, hogy evés, mikor lehet játszani is a szállásadónk kisunokájával és a vörös keverék kutyájával. Igen, két bébiszitterem is van, igen, most elégedetten vigyorgok.
Gyors ellenőrzést végeztem „mit hagytunk otthon?” illetve „mit felejtettem elhozni?” témakörben, úgy tűnik, minden rendben, nem véletlenül van otthon vagy harminc fésű és hajkefe, ugye, már meg sem említem, az esőköpenyeket viszont úgy elraktam, mintha sosem lettek volna.
A megnyitó után felkapaszkodtunk az egyik helyi pincészethez a hegyoldalba, anya rozéfröccsöt ivott, anya gyermeke az útközben vásárolt őszibaracktól volt maszatos tokától bokáig. A falu telelett, rengeteg ember érkezett, és a java még csak most jön!
Hazafelé ideges viszketegség kapott el, ami a fürcsi-mese-aluka után erősebben tért vissza és hogy mi okozza, akkor jöttem rá, mikor elkezdtem egy Excel-táblába rendezni a programokat. Szóval, az est nagy feladata az volt, hogy megértsem, elfogadjam és nyugodjak bele, hogy nem tudok az összes programon részt venni, ha meggebedek sem, mert öt helyszínen folyamatosan jelen kellene lennem, másrészt, és ez csak úgy menne, ha több darab lenne belőlünk és nem aludnánk egy hétig. Nem jó érzés, de beletörődtem.
Ma Wahorn tárlatvezetése, Háy János és Horváth Csaba beszélgetése és Bezzegakurvabeckek. És most megkeresem az esőkabátokat, mert hajnalban elkezdett zuhogni. Most csak esik.
