„Ezt miért tőlem kérdezi? Magának kéne föltennie a kérdést!” válaszolt az egyik, a kormánytól nem túl távol álló médium nevében érdeklődő újságírónak Jürgen Habermas, 84 éves szociológus, aki Magyarországra utazott az Európai Gondolkodók sorozat keretén belül, hogy az európai gondolatról beszéljen, és az újságírók kérdéseire is szakított másfél-két órát.
Fotók: MTI/Illyés Tibor
A kolléga kérdése pedig nagyjából az volt, hogy hogy lehet az európai gondolatot terjeszteni, ha a pártok körében nő az EU-ellenesség. Jól látható a mentalitások különbsége: a magyar sajtó dolgozója a pártok véleményéből indul ki, a liberális gondolkodó pedig abból, hogy a független sajtónak kritikusan kell állnia a pártokhoz, a közéleti kérdésekben pedig nem a pártok véleményét kell alapnak venni, hanem az újság(író) saját, autonóm világlátását.
Nem volt jó ötlet a sajtó privatizációja
Evidencia ez, mégis felkapjuk a fejünk az ilyen visszakérdezések után. Habermasnak számos dolog természetes, ami itthon extrém. A társadalom érdeklődik a közélet kérdései iránt, az újságok, médiumok háttértudással, adatokkal felfegyverkezve közéleti vitát gerjesztenek, és ezekben kialakul egy álláspont, amit a résztvevők elfogadnak – beszélgetés folyik a köz dolgairól. Nálunk ez az elképzelés több sebből vérzik, de nemcsak nálunk. Ahogy Habermas fogalmaz, nem volt jó ötlet szerinte a sajtó teljes privatizációja amerikai mintára, mert így nem sikerülhet az ő nagy elképzelését megvalósítani: kialakítani egy összeurópai közbeszédet. Pedig fontos lenne tudni, hogy mi zajlik Európa más országaiban, fontos lenne ezekre odafigyelni más társadalmak gondjaira, hisz enélkül nem fejlődhet ki egy európai demokratikus mentalitás. Ez kell ahhoz, hogy az Európai Parlament egyre nagyobb hatáskört kaphasson (a Lisszaboni Szerződésben foglaltaknak megfelelően), és így az európai választásoknak egyre súlyosabb tétje legyen. Azaz Európa váljék demokratikusabbá. Mert jelenleg az miniszterelnökökből álló Európai Tanács határoz a fontosabb tisztségekről, és a miniszterelnökök sokszor rövid távú szempontok alapján döntenek.
Vitatkozni kell az EU-szkeptikusokkal
Habermas a mostani EP-választásokon előretörő EU-szkeptikus pártokról szólva elmondta, nem látja problémának a megerősödésüket, mert a pluralizmusba ennek bele kell férnie. Meg kell őket hallgatni, és vitatkozni kell velük. Az már egy más tészta, ha egy kormény látványosan EU-ellenes politikát folytat, akkor mit akar az EU-tól, miért marad benne? Csakis a pénz miatt, és ezt szankcionálni kellene, mondja Habermas, de nem Magyarországra gondolt.
Magyarországról keveset beszélt, mert, mint mondta, nem ismeri eléggé az itteni helyzetet (és mint komoly ember, nem is tett úgy, mintha ismerné). Konkrétumot annyit mondott el, hogy az EU-ban „alkotmánypolitikai szempontból a történéseket kritikusan szemlélték”, de hát ezt tudjuk.
Imponáló volt, ahogy Habermas mindenek fölé helyezte a politikai vitát, mint a liberális demokrácia működési elvét. Vitázni kell, azaz ki kell alapítani az álláspontunkat, tájékozódni kell, érveinket ütköztetni, mert csak így működhet az élet Európában. Ehhez persze bizalom kell, ami Habermasnak megint alapértéke. Ezt az európai, EU-s bizalmat is meg kell teremteni, mint az EU-s közéletet. Így vitatkozik az „Brüsszel = új elnyomó rezsim”-féle kitételekkel is: nem legyint vagy lesöpri az asztalról az állítást, hanem érvel. Pl. azzal, hogy Köln városának bürokráciája nagyobb, mint a Brüsszelben dolgozó EU-bürokraták mennyisége, így a kontinenst elnyomó szuperállam rémképe nem igaz.
Gazdasági szükségszerűség az integráció
De Habermas nem akarja eltörölni a nemzeti hagyományokat sem (jóllehet a liberálisoknak ezt szokták a szemére hányni), ezért nem hisz egy német mintára kialakítandó EU-ban sem. A helyi, nemzeti tradíciók fontosak, de meg kell találni a helyüket, s azt sem szabad, hogy az integráció megálljon. Ez, az EU további összeépülése ugyanis gazdasági szükségszerűség, csak így élhet túl a kontinens. De ne csak a versenyképesség szintjén nőjön az integráció, mondja Habermas, hanem a szociális ellátórendszer szintjén is, mert enélkül nem érvényesülhet a szolidaritás eszméje – és amúgy, nem mellesleg erről vonatkozó dokumentumokat írtak alá a tagországok.
Látható, hogy egy baloldali pártnak milyen kézenfekvő üzeneteket hozhatna az Európai Unió témája, ha komolyan vennék magukat, és el mernének gondolkodni az EU-n is a szokásos lózungokon túl.
Jót tettek a háborúk Németországnak
A jövőt Habermas abban látja, ha kialakul egy kettős identitás: egy nemzeti és egy EU-s éntudat. Ennek az egymás iránti bizalomra kell épülnie, és ez csak úgy lehetséges, ha növekszik a demokrácia szerepe az EU-n belül. Érdekes, hogy Habermas szerint a németeknek jót tett a két háborús vereség ilyen szempontból, mert egyrészt lerombolta az addigi negatív német identitásképző elemeket, másrészt erőfeszítéseket kellett tenniük a szomszéd országok megértésére, és így kialakulhatott egy megértésen, empátián alakuló közéleti kultúra.
De mihez kezdjen egy olyan nemzet, ahol a társadalom apátiában van, nem érdeklődik a köz dolgai iránt, avagy szívesen lemond a szabadságáról a biztonságért cserébe, s ahol a klasszikus közéleti sajtótermékeke (a mértékadó napi-, hetilapok) elbulvárosodnak, hanyatlanak? „Nem tudom elképzelni a demokráciát komoly közélet nélkül” mondja Habermas, értve ez alatt vitáknak teret adó, komoly háttértudással és adatokkal felfegyverzett, mértékadó médiumok létét. Kell egy liberális háttér komoly véleményspektrummal, azaz sokszínű véleményekkel, politikai kultúrával. „Persze Magyarországon nem muszáj, hogy demokrácia maradjon” emeli ki Habermas, „de akkor nincs neki helye az EU-ban”.
Gondolkodni, érvelni, véleményt formálni
Sok mindent megtanulhattunk tehát ettől az elkötelezett liberálistól, de legfőképp azt, hogy panaszkodás és másra mutogatás helyett a munka keményebb oldalát kell megfogni: gondolkodni, érvelni, véleményt formálni, kiállni, összefogni, másokra nyitottnak lenni (ami nem a másik véleményének automatikus elfogadását jelenti), és bízni a másikban, aki nem feltétlenül és okvetlen lemészárolni akar vagy megalázni akar, csak máshogy látja a világot, vagy csak nem fejezi ki magát pontosan.
Nem kevés, de nem is elképzelhetetlen.
