Kultúra

Orbánból egy nem elég a nejének

Két portrét vett férjéről Lévai Anikó.

A miniszterelnök felesége nemcsak ellátogatott a Godot Galériába, hanem rögtön vett is két festményt Nagy Kriszta Tereskova sorozatából, amelynek témája Orbán Viktor 2010-es választási plakátja – írja a Blikk.A lap szerint 114 ezer forintot költött,

A galéria vezetője azt mondta, először nem ismerte fel a kormányfő feleségét, aki már csak hat festmény közül választhatott, ötvenegyet addigra eladtak.

Lévai Anikó a kiállítás vendégkönyvébe azt írta, hogy a művésznő „mint festő láttat, és kérdéseket tesz fel a szemnek, s most sem csalódott benne”. Tereskova a Blikknek azt mondta, az hogy Lévai Anikó elismerte a munkáját, azt jelenti számára, hogy Orbán Viktor is „okét” mondott rá. Sokkal nagyobb öröm, ha egy nő ismeri el, mint egy férfi, ezért a következő kiállítása első néhány darabját a kormányfő nejének ajánlja, és belehímzi az egyik képbe a nevét.

A „Portré festést vállalok” című kiállítás május 15-én nyílt meg. Azon kizárólag a miniszterelnökről készült alkotások láthatók. Egy-egy alkotás 56 990 forintba kerül. A botrányairól is ismert művésznő tavalyi kiállítását egyébként túlzott pornográfia és vallásgyalázás miatt cenzúrázták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik