Kultúra

Megvan, ki kapja a Franz Kafka-díjat

Jen Lien-ko kínai író kapja idén a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat - közölte hétfőn a prágai Franz Kafka Társaság.

A díj odaítéléséről nemzetközi zsűri döntött az elmúlt hét végén – mondta Daniela Uherková, a társaság képviselője újságíróknak. A zsűri egy tucatnyi jelölt közül választotta ki a kínai írót. A jelöltek névsorát nem hozták nyilvánosságra.
Jen Lien-ko 1958-ban született és annak a kínai írógenerációnak a tagja, amelyhez a Nobel-díjjal kitüntetett Mo Jen is tartozik. Regényeihez és elbeszéléseihez alapvetően a kínai történelemből merít témát, többnyire tele vannak szatírával.

Mintegy kéttucatnyi regényéből és elbeszéléskötetéből többet a világ számos nyelvére is lefordítottak. A szerző a két legjelentősebb kínai irodalmi díjat is megkapta.

“A díjazottat értesítettük a döntésről. Azt mondta, nagyon hálás és boldog. Megígérte, hogy októberben eljön Prágába, hogy átvegye a díjat” – tette hozzá Uherková. Megjegyezte: Jen Lien-ko nagy tisztelője Kafkának.

A Kafka-díjat, amely egy Kafka prágai szobrát ábrázoló bronzplakett, korábban olyan irodalmi nagyságok kapták meg, mint Philip Roth amerikai regényíró, illetve a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Harold Pinter. 2003-ban a díjat Nádas Péter kapta.
Az elismerést a prágai székhelyű Franz Kafka Társaság adományozza 2001 óta minden évben olyan íróknak, akiknek munkái minden olvasóhoz szólnak “származására, állampolgárságára, illetve kultúrájára való tekintet nélkül”. A társaság olyan írót tüntet ki, aki műveivel hozzájárult a demokrácia, az egymás iránti tisztelet és a humanizmus elveinek, értékeinek terjesztéséhez.

A díj odaítélésének egyik feltétele, hogy a kiválasztott író művei tükrözzék a közép-európai szellemi értékeket, eszmeiséget, de nem kell, hogy a díjazott a régióból származzon.

A Franz Kafka-díjjal 10 ezer eurós pénzjutalom is jár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik