A litván származású francia rendező Fred Zinnemann – szintén The Search című – 1948-as filmjének remake-jét készítette el. De míg a Bécsben született kétszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező alkotása a második világháborúban lerombolt Németországban játszódott, addig Hazanavicius a történetet az 1999-es második csecsen háború idejére helyezte át.
A rendező szerint ez volt “az elmúlt évek egyik legvéresebb és legkegyetlenebb háborúja, amelyről eddig kevés ember beszélt”.A rendező vállalja, hogy “politikai filmet” készített, de az szerinte nem foglal olyan egyértelműen állást egyik oldal mellett sem. Ezzel nem igazán értettek egyet az orosz újságírók, akik a sajtóvetítés végén kifütyülték a filmet, míg a többi újságíró tapssal jutalmazta a két és félórás látványos, 22 millió eurós költségvetésből Grúziában forgatott művet.
“Az első világháborúban a halottak nyolcvan százaléka katona volt és 20 százalékuk civil. Itt viszont a halottak megközelítőleg nyolcvan százaléka civil volt” – hangsúlyozta Hazanavicius a díszbemutató előtti cannes-i sajtótájékoztatóján. Számára a nagy kihívás az volt: “hogyan lehet a halált, a szenvedést, az elviselhetetlent bemutatni a filmvásznon”. “Azt nem tehetem meg, hogy elviselhetetlen látványt tárok a nézők elé, miközben mégiscsak azt szeretném, ha megérintené őket a háború lényege” – tette hozzá.
A cselekmény fő helyszíne ezért nem a fronton zajlik, hanem négy szereplő történetét tárja elénk a film, akiknek sorsát a csecsen konfliktus meghatározza. Az egyik egy 9 éves kisfiú (Abdul-Khalim Mamacsujev), akinek szüleit a szeme láttára mészárolják le és ezért kisöccsével a karjaiban kényetlen elmenekülni a falujából. Nem tudja, hogy a nővére, Rajsza is túlélte a mészárlást. Miután a lány üresen találja a családi házat, öccsei keresésére indul. Eközben egy fiatal orosz katona történetét is nyomon követhetjük, akit fokozatosan embertelenné tesznek a harcok. A negyedik szereplő, Carole – akit a rendező felesége, a tavalyi cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díjával jutalmazott argentin származású francia Bérénice Bejo alakít – az Európai Unió missziójának fiatal tagjaként úgy dönt: örökbe fogadja a kisfiút. A film az ellentétekről szól a katonák és civilek, a nők és férfiak, a felnőttek és a gyerekek között.
Az 1948-as eredeti változatban a kisfiú egy koncentrációs tábor túlélője. “Az egyensúly kedvéért egy ellenétes történetet is hozzátettem egy katona elembertelenedéséről. Innen jött az ötlet, hogy egymás keresztező sorsokat dolgozzak fel” – mondta a rendező. A film szinte dokumentarista módon mutatja be a lebombázott tájat, amelyben a civil lakosság az ellene elkövetett erőszak elöl menekül.
“A háborús filmekben általában a nyugatiaknak, akik megmentik a többieket, külön történetük van. A mi forgatókönyvünkben inkább a (csecsen) civilek kerültek előtérbe” – hívta fel a figyelmet Hazanavicius. A filmben feltűnik Annette Bening is, a Vöröskereszt egyik vezetőjét alakítja.
